Valódi szájmenés a virtuális térben

benyakzoltan

Hollywood alkonya?

2019. december 02. - Benyák Zoltán

irishman.jpgEz itt most nem az Irishmanről szól. Nem magáról a filmről. Abból születik majd remélhetőleg elég írás, blogolás, kritika. Ez itt a mozi estéjéről szól. A sötétről, amikor a moziterembe már nem engedik be a régi hősöket, mert kell a hely a műanyagszörnyeknek.

Az a tény, hogy csak néhány kiválasztott moziban, csökkentett módban mutatják be ezt a darabot, minimum elkeserítő. Mert mikor Scorsese olyanokat rendez egyetlen filmben, mint Pesci, Pacino, De Niro, Harvey Keitel, az filmtörténeti esemény. Ez utóbbi mondatról levágtam a túlzásokat egy zongorahúrral. Piros betűs nap kellene, hogy legyen. És erre mi történik. A stúdiók legyintenek rá, mint keresztapa a könyörgésre.

Nem kell nekik. Egy ilyen felállás. Amiről mi moziszeretők csak álmodtunk. Hogy a régi titánok még egyszer, utoljára, együtt… kamera elé állnak.

A francba velük, igaz?

És hiába hívja segítségül Scorsese a fiatalabb korosztályból Anna Paquint, meg a fél Gengszterkorzó stábját. Akkor se. Nem kívánatos személy.

Elszomorító, szívszorító, igazságtalan.

Ez itt nem arról szól, hogy: „ugyan, kit érdekelnek már a vén csontok!”, „De Niro. Jééé, az még él!” Ezt nem lehet annyival elintézni, hogy eljárt felettük az idő. Meg át kell engedni a helyet a fiatalabbaknak.

A mozival van baj. Valami kipusztult belőle, aminek a hiányát a tömeg talán észre sem veszi. A film azért van, hogy megkarcolja az agyunkat. Hogy szeressünk, gyűlöljünk, féljünk, nevessünk pár órába sűrítve. Része a kápráztatás is, az illúzió. Ez nem is kérdés. Csak a keverék aránya nem mindegy. Rossz dózisokat kapunk.

És végül eljutottunk oda, hogy a klasszikus ízekkel kevert medicina már nem kerül be a gyógyszertárba.

Kár, mi? Majd baromira hiányozni fog, mikor már cukorbetegek leszünk a többi sok szartól.

Ám itt nem a producerek, a filmcézárok a gonosztevők. Ők azt adják, amit mi kérünk. Mi vagyunk a szörnyek a nézőtéren, a fotelekben. Jobban kellett volna néznünk. Azt figyelni, ami fontos. Ami ostoba, és lényegtelen, arról meg elfordítani a fejünket. Ahová nem nézünk, az gyorsan elhal. Tudd, hogy miért fizetsz!

Ezek az öreg, vén gengszterek pedig nagy és csodaszép sírkövet faragtak nekünk. Rá van vésve egész életük. Majd talán viszünk rá virágot, és azt mondjuk: „A francba! Nem így kellett volna történnie.”

Az Eragon írója epikus scifit írt

to-sleep-in-a-sea-of-stars-christopher-paolini.jpg

Christopher Paolini a leginkább Eragorn című regénysorozatáról ismert író bejelentette, hogy hamarosan a scifi zsánerébe vált.

A regény a To Sleep in a Sea of Stars ( Aludni a csillagok tengerén) címet kapta. Az USA területén a Tor Books kiadó jelenteti majd m

eg, 2020 Szeptember 15-én.

A történetről is mondott pár szót az író. Egy lakatlan bolygónál rutin megfigyelő küldetés során Kira Navárez egy idegen roncsot, ami egy kapcsolatfelvétel minden csodáját és szörnyűségét a nyakára hozza. Epikus csata kezdődik az emberiség sorsáért, ami a galaxis távoli pontjára sodorja hősünket, és nemcsak őt változtatja meg, hanem az emberi faj történelmét is.

Eredeti cikk: https://ew.com/books/2019/11/19/christopher-paolini-to-sleep-in-a-sea-of-stars-science-fiction-novel/

 

Exkluzív könyvrészlet - Dean Koontz : Névtelen

Dean Koontz : Névtelen – Hat történet

Amerikában nagy változások vannak a könyvszakmában. A régi módszerek egy része elhal, és újak nyílnak helyettük. Dean Koontz ezen alkalmat megragadva közölt egy exkluzív részletet az Entertainment Weekly-vel a kedvenc amnéziás bérgyilkosáról szóló történetfolyamból, amelynek címe: A névtelen: hat történet.

 

Lássuk hát:

nameless-collection-min.jpg„Az ég kék, mint egy gyerekszoba fala, az új nap ártatlan fényű, mikor a busz féke füttyszóval ébreszti Névtelent. Megérkezik a texasi Worsteadbe, hogy megcsinálja a balhét, Júniusak ezen a péntekén.

A busz hamarosan már robog is tovább Houstonba, miután letudta, ezt a kis megállót az útvonalán.

Végigmegy az ülések közti folyosón. Csak a kis táskája van nála, amit nem állt szándékában a csomagtérbe rakni.

Csomag a kézben, lelép a buszról. Ő az egyetlen leszálló a 11546 lélekszámú Worsteadnél.

Egy fiatal spanyol pár várakozik a felszállásra. A férfi vékony, és energikus. A nő terhes, kissé megviselt. Talán az élet áldozatai, talán a megváltó szülei. Az élet csupa lehetőség, bár néhány dolog valószínűbb, mint mások.

A kopár, poros utcát két és háromemeletes épületek állják körül. Mészkőből, homoktéglából, még azokból az időkből, mikor pisztolyhősök és marhatolvajok lógtak itt.

Az idő meleg, de később még lehet fojtogató.

Az utas lepillant az iPhonejára, és egy új üzenetet lát rajta. Mint általában, ez is Ace Diamondtól jött az üzenet, aki az ő nomád életét segíti. Névtelen azt sem tudta, hogy Ace férfi vagy nő.

Az üzentben csal ennyi áll: ALEX HURKOS, KÉK SZALAG MOTEL.

A Kék Szalag jól látható buszmegállóból. Nem nagy távolság, gyalog sem.

Alex Hurkos, a célszemély. Leglább van neve. Névtelen irigyli kissé. Ő nem emlékezett a nevére.

Igazság szerint semmire sem emlékezett, kivéve az utolsó két évét. Úgy tudta – vagy inkább a hitte megfelelőbb szóválasztás – hogy az amnéziája nem csupán orvosi eredetű, de valamelyest az ő választása is.

Jelenleg Ben Sheperdnek nevezte magát. A magazinban olvasta a nevet, amit egy korábbi utas felejtett a buszon. Egy rendőrkutyáról írtak benne, ami erre a névre hallgatott. Az állat elvesztette egy lábát egy rajtaütésben, és a kezelés után nem vonult vissza. Ben, a hős kutya.

A Kék Szalagban nem kellett igazolványt mutasson, mert Ace Diamond intézte a foglalást és a fizetést. Névtelennek nem volt hitelkártyája. Ritkán volt nála bármiféle azonosító, még álnévre szóló sem.

A recepciós, Roxanne Cortez kellemes napon kíván, rákacsint, ő pedig viszonozza a kacsintást.

A szoba tágas, tiszta, komfortos. Névtelen nem visel kesztyűt, és nem törődik azzal, hogy áttörölgesse a holmikat, amihez hozzáér. Nincs ujjlenyomata. Eltávolították néhány beavatkozással. Egy kis sav, némi lézeres kezelés. Erre az emlékre az agyának egy nyugodt sarkában talált rá.

A szekrényben két farmer, két póló. Nem az ő mérete, annál sokkal kisebb, de ez nem számít.

Worsteadben töltött ideje alatt, ugyanazt a sportdzsekit fogja viselni, a pólót, és nadrágot, ami rajta van. Ha minden jól megy, akkor a munkájának vége, mielőtt lemegy a nap. Azután már újra úton lesz.

A fürdőszobából is csak a fogkefére és a fogkrémre lesz szüksége. A többi puszta hivalkodás.

Az éjjeliszekrényben slusszkulcs, rajta matrica a rendszámtáblával, okostelefon azokkal a funkciókkal, amelyek szükségesek lehetnek ehhez a munkához, továbbá egy rádiójel zavaró.

Nem tudta, ki fizet ezért az egészért. Mostanra túljutott a kíváncsiságon, a válaszok keresésén. Tovább megértette, jobb úgy, ha nem tud dolgokat. Elmúlt a megvilágosodás vágya.

Egy keveset aludt a buszon, ezzel a háromórás pihenéssel felkészítette magát arra, ami előtte áll. Pontosan tudta szabályozni, hogy mikor aludjon el, és mikor ébredjen.

Hosszú zuhany után visszavette a ruháit, kinyitotta a kis fehér táskáját. Egyéb holmik között egy zipzáras tasakban negyvenezer dollár lapult, százasokban és húszasokban.

A táskában egy Galco hónaljtok a pisztolynak. Szoros, de kényelmes.

A fegyver egy Springfield Armory TRP-Pro .45ACP. Öthüvelykes csővel. Hét tartalék tár, hangtompító.

Pisztollyal a tokban, felveszi a sportdzsekijét, az egyik zsebbe tartaléktárat rak, a rádiózavarót a másikba. Becsukja a táskát, és a szekrénybe dobja.

Elhagyja a szobát, a NE ZAVARJANAK jelzést az ajtóra akasztja.

A szoba előtt egy Ford parkol, ugyanazzal a rendszámmal, amit a slusszkulcson látott. A negyvenezer dolláros tasakot a csomagtartóba teszi, majd bezárja a kocsit.

A motelhez tartozó kávézóba megy, ablakhoz szóló asztalt kér, kissé megkésett ebédet rendel.

Jó kilátása van az utcára. Néhány felhő takarja a napot, a talajszinten még kellemes az idő, de odafent már szél kuszálja a felhőket. Az épületeken átsuhanó felhőarcok, az árnyékok sárkányokat formáznak, mintha Texas magában hordozna valamit Tolkien képzeletéből.

Ez a világ csodálatosan szép, és mélységesen rejtelmes, amit ő nagyon nagyra becsül. Ez a szépség éppúgy formálja az embert, mint a tapasztalatai. Egyes agyturkászok azt állítják, hogy ember, akit megfosztottak a múltjától, az szükségszerűen lelki nyomorék is, mert mind emlékekből állunk. Ugyanakkor ez a végtelen világ több titokba van csomagolva, mint Névtelen. A világ és ő éppúgy rejtélyesek, és ebben van valami ünnepélyesség.”  

contributor-dean-koontz.jpgKoonzt hat történetes csomagja megvásárolható az Amazonon.

Forrás: https://ew.com/books/2019/11/11/dean-koontz-nameless-excerpt/

A nagy illúzió

Egy fantasztikus túlvilági trip!

illuzio-3d-1024x1209.jpgA nagy illúzió személyes kaland. A személyessége miatt lett közkedvelt. Nem akar távolságot tartani, inkább az olvasó fejébe próbál bemászni, némi rendrakás, és egy kis „hello haver, rég nem találkoztunk” életérzés kieszközölésére.

Mindig is akartam egy olyan története, ami a túlvilágon játszódik. Persze nem valami kénszagú lángokban úszó ördögpatás képzelgést. Az én túlvilágom könnyedebb, amolyan kalandozás a régi emlékeinkben, a régi haverokkal, szerelmekkel. Egy jó délután a kedvenc slágereinkkel, és olyan szép képekkel, amit egy élet alatt gyújt a fejének albumába az ember.

Az illúzió hőse egy Tom Pastor nevű festő. Egy amolyan „meg nem értett”, művészember. Aki ráadásul kedveli a tudatmódosítókat, nemcsak a művészete miatt, hanem nem éppen sikeres karrierje, és hasonló lejtmenetbe került magánélete miatt. Ennek egyenes következménye, a halála, és már meg is érkeztünk az első oldalra, hogy megismerjük a életét, a világát, amit az ő különleges szemén keresztül láthatunk. Tomnak dolga van a túlvilágon. Rendbe kell tennie azokat a dolgait, amire életében már nem volt lehetőség.

Az első mondat, amit tudtam erről a történetről a megírás előtt az ez volt: "Ha elfelednek, meghalsz." Egy sírfelirat elferdített változata. Én fel akartam oldani ezt a temetői szomorúságot, áthúzni a végső elválás fájdalmát, és olyan történetet írni, ami kineveti a halált. Ebből született a bukott festő, Tom Pastor története. Egy túlvilági utazásé, ami kellően örült, és eleven, ahhoz, hogy elűzze a sötét árnyakat.

A nagy illúzió azonban nemcsak Tom története, hanem egy kicsit mindannyiunké, akik emlékekbe költözünk, szeretteket gyűjtünk életünk során, hogy mikor mennünk kell, minél több részünk maradjon itt, és éljen tovább.

Talán az egész illúzió, talán valóság, a történet végén ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.

Itt is kapható:

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/a-nagy-illuzio

 

Jó olvasást, jó utazást!

Benyák Zoltán

 

Borzongatóan jó könyvek Halloween idejére

 

Ezek nem mindegyike díjnyertes, vagy Pulitzer-várományos. Inkább csak az én személyes kedvenceim!

Lássuk csak: 

Philip José Farmer A Bestia képmása, Fenevadak: A könyv, ami nem tetszik talán senkinek rajtam kívül. Nekem viszont nagyon. Kissé noir-os hangulattal nyit, ahol Los Angeles fuldoklik a szmogban, mikor Childe detektív egy kollégája halálát nyomozza, akinek .. khm… leharapták a nemesebb szervét. Aztán olyan bizarr, groteszk szexuális abberáció jön, amit még nem olvastál sehol.

Stephen King: Kedvencek temetője. Én már nem akarok bohócokról írni, mert Pennywise-ról szól elég poszt mostanság. Helyette egy másik King klasszikust ajánlanék, a szintén világhírű Kedvencek temetőjét. Ez az egyik legjobb megregényesítése annak a pillanatnak, mikor az ember nemcsak a saját, de szerettei halálával kell szembenézzen. Sötét mestermű, elhagyott temetőkkel, visszatérő macskával. Az átlagember, aki szembe kell nézzen az elmúlás rémével, egy orvos, akinek mindez hivatásából, kellene fakadjon. Az hogy még ő sem képes elfogadni a végtelen sötétet az út végén, az minimum zseniális húzás. A Kedvencek temetője nemcsak hidegrázós, hanem szívfacsaró is.hallo1.jpg

 Dan Simmons: Hyperion a pap története: Simmons Hyperionja mindig az éjjeliszekrényemen van. Egy gigantikus scifi eposz, és aki olvasta, az tudja, hogy az első fele olyan, mint egy novellafüzér. Több kisebb sztori, amelyek önmagukban is nagyszerűek, de ezek közül most csak a pap történetét emelném ki. Hoyt atya egy olyan törzset tanulmányos, aki egy távoli bolygón él. A törzs létszáma állandó, ritkán van itt haláleset és születés. Aztán rájön, hogy a kereszt alakú beágyazódás a törzsiek testébe fontos jelentéssel bír. Ha létezik olyan műfaj, hogy katolikus-scifi-horror, akkor a Hyperionban a tiszteletes története mindenképp az.

 Leslie L Lawrence: - A vérfarkas éjszakája. Gyerekkorom első borzongása. Emlékszem az osztrák havasokon álló magányos hotel hangulatára, a fenevad üvöltésére, ami visszhangzik a fenyők közt. Életemben először olvastam hajnalig, egyfelől azért, mert lebilincselt a sztori, másrészt pedig nem mertem lekapcsolni az éjjelilámpát. :)

 H. P. Lovecraft: - Árnyék Insmouth fölött. Lovecraft mesternek bármely novellája felemlegethető lenne. Nem könnyű olvasmányok, olyan lényekről, akik világűr távoli peremérő, vagy az idők sötét mélyéről jönnek, hogy az egyszerű földlakót az őrületbe kergessék, mielőtt megcsámcsogják. Azóta sem sikerült szembesíteni senkiek úgy az olvasót a ténynel, hogy mikor kipillanthatunk majd a jó öreg Föld határain túlra, akkor jó eséllyel megbomlik majd az elménk. Mert amit ott látunk, az felfoghatatlan lesz.

 

William Peter Blatty Ördögűző. – Regan a fiatal lány testét megszállja valami, Karras atya pedig megvívja a maga harcát a gonosszal, a lány lelkéért. Aztán sugárban hányás, meg hátracsavarodó fej. Az ördögűző szerintem arról szól, hogy milyen könnyen kiáltunk Ördögöt, ha gonoszságot látunk a világban, de ha jót látunk, akkor csak legyintünk, és kiáltunk Istent. Borzalmas és nemes küzdelem egy olyan rémmel, aki belülről támad, nem tudsz az ökleiddel küzdeni ellene.

 hallo2.jpg

Horrorírók az égig érő fűben

Mikor apák és fiúk együtt töltenek egy kis időt, akkor abból, vagy focizás, vagy golfozás lesz. Kivéve Stephen King és fia Joe Hill esetében. Ők rémálmokat kreálnak szabadidejükben. Pontosan ez történt, mikor a King család legutóbb Floridában nyaralt.

king_es_hill.JPGKing: Elmentem Joeért a repülőtérre, és dumáltunk a kocsiban. Joe azt mondta, hogy nagyon éhes, álljunk meg harapni valamit. Szóval leparkoltunk egy IHOP-nál, és rendeltünk. Azt mondtam Joenak, hogy éppen végeztem egy kézirattal. Mire rávágta, hogy ő is, és esetleg jó ötlet lenne együtt írni valamit, amíg itt vagyunk. Egy egész hetünk volt együtt, úgy hogy rávágtam, hogy: Rendben. Mid van? Ezután vagy húsz percen keresztül dobáltuk be az ötleteket. A végére megszületett A magas fűben vázlata.

A kisregény története Cal és Becky körül forog. A testvérpár egy fűvel benőtt mező mellett haladnak el, mikor egy fiú segítségkiáltásait hallják a fűdzsungelből. Követik a hangot, de rá kell jöjjenek, hogy nem tudják elhagyni a fűmezőt. A történetből most elkészült a filmváltozat Patrick Wilson, Laysla De Oliveira és Avery Whited szereplőkkel. A rendezést Vincenzo Natali intézte, a film pedig a Netflix százlaja alatt érkezett.

A premier után Stephen king és fia, Joe Hill az Entertanment weeklynek adott interjút.

Enetrtainment Weekly: Hogy tetszett a film?

Stephen King: Elégedett vagyok vele. Élmény volt nézni, mert ez egy vizuális utazás.

Joe Hill: Szerettem. Azt hiszem, elég felkavaró lett. Tudod, azt hiszem, ez egy olyan szintű félelemkeltés, mint az Örökség című mozi volt. Vincenzo nagyszerű munkát végzett.

EW: Működik az a dolog, hogy az apa és a fia együtt ír? Nehéz elképzelni, hogy egy szöveget egy másik ember fejez be, főleg, ha ilyen közeli kapcsolatról van szó, mint nálatok?

Hill: Elég gyorsan ment. Emlékeim szerint egy reggeli, mikor felébredtem, apa elküldött emailben pár oldalt. Szóval belepiszkáltam a szövegébe, majd hozzáírtam a magamét. Azt hiszem, délután ő ugyanezt tette, mert másnap reggel megint jött egy email, benne a következő adaggal, és a kör kezdődött előről. Szóval mind a ketten feljavítottuk a másik szövegét,  majd hozzátettünk valami újat. Az egész hat nap alatt lezajlott.

King: Ez volt a legjobb az egészben. Úgy írtuk át egymás szövegét, ahogy az írók tekintenek a szövegre, nem pedig olvasóként. Valahogy nem tudtuk megunni, és nem voltak az első bekezdéseknél érződő kezdőlépések. Olyan volt, mintha egy bemelegített kocsiba ülnénk, ami készen áll az indulásra. Mikor egyedül ír az ember, az egy másfajta élmény, ez egy igazi utazás volt. Ahogy Joe mondta, egy hét alatt kész voltunk egy olyan szöveggel, amiből utána filmet forgattak. Ez valóban elképesztő.

EW: A filmre adaptálás folyamatába bevontak titeket?

Hill: Én elolvashattam Vincenzo forgatókönyvét. Remek volt. Nem is állt szándékomban elrontani.

King: Szintén. Nem is emlékszem, hogy tettem egyetlen javaslatot is, miután a forgatókönyv így sikerült. Minden tervemet megvalósította. Ha nincs gond, akkor pedig jobb ha az ember hátralép, és hagyja, hogy egy tehetséges filmkészítő csinálja a dolgát. Ezt tettük mi is. Az egész végül jól sült el. 

Hill: Részt vettem producerként a NOS4A2 adaptációjában. Szóval van némi gyakorlatom az executive producerkedésben. A lényeg az, hogy megnézd a díszleteket, és mobiltelefonnal besétáld az egész forgatási helyszínt. Semmi komoly.

King: Joe kihagyott egy fontos dolgot ebből a szakmából. Szervezz pár repi sapkát, kabátot, pólót. Menj a bankba a pénzért, és imádkozz, hogy a film nagy dobás legyen.

EW: Ez jól hangzik. Hol keresnek ilyen pozícióra embert:

Hill: (Nevet)
King: De ha valami rosszul működik, akkor fel kell emelned a szavad, és megállítani őket. Például, Hogy ”túlmentünk egy határon.”, vagy ”Ez nem fog működni.” De legjobb, ha hagyod ezeket az embereket, hogy filmezzék a csodát.

Hill: Mikor elolvastam a forgatókönyvet, már láttam, hogy nagyszerű adaptációja lesz a novellának, és az még csak a film első fele. De az egész tovább lett fejlesztve. Továbbépítették a világot, ahol fűmező körül már a tér és az idő is összekeveredik. A szereplők élete elveszti a linearitását, méghozzá olyan módon, ahogy harminc oldalon lehetetlen lett volna kifejteni. Úgy értem, hogy a történet valóban sötét, a szereplőkkel egyre rosszabb és rosszabb dolgok történnek. A filmben viszont megjelenik a remény, ami mássá teszi. Nekem pozitív élmény volt. És ez a lényeg. Egy 30 oldalas sztori és egy kétórás film teljesen más alapokon kell nyugodjon.

King:  A szereplők reménykednek: „hamarosan meghalok, és akkor kikerülök ebből a rémálomból.” J Csak viccelek.

EW: A magas fűben csak egy történet a novellagyűjteményben, aminek Teljes gázzal (Full Throttle) a címe. Tudnátok még ízelítőt adni a többi történetből?

Hill: Persze. A teljes gázzal-nak jó lett az árazása. Karcsú, keményborítós, olyan olcsón, hogy mindjárt kettőt is akarsz belőle venni. Egyet magadnak, egyet annak, akit a legjobban szeretsz.

King: Vagy akár kapásból négyet.  

Hill: Úgy értem, mindjárt itt a karácsony. A legjobb alkalom, hogy az Institute-ot, vagy a Teljes gázzalt beszerezzék a borzongásra vágyó olvasók.

King: Rendben Joe. Eladtad a könyvet, most mond el, mi van benne.

Hill: Rendben. 13 rövid történet került beválogatásra. Kettő olyan, amit apával közösen szereztünk., de akad ott még sok minden más is. Például Az ezüstvízű tónál című írás, amiben pár kölyök egy dinoszaurusz csontvázat talál a tóparton. Ebből készül egy epizód a Shudder Show című sorozathoz.

EW: Stephen! Elárulhatod, hogy mivel fogsz foglalkozni ezután?

King: Elárulhatom, de akkor meg kell öljelek. :) Nyugi, csak viccelek. Jövőre érkezik egy könyv a Mr. Mercedes sorozatban szereplő Holly Gibneyvel.

Hill: És Kívülálló már a boltokban van.

King: Igen, így van. Köszönöm, Joe. A Kívülálló után viszont érkezik az új krimi Hollyval. A címe: If it Bleeds vagyis: Ha vérzik.

Forrás:https://ew.com/movies/2019/10/04/in-the-tall-grass-stephen-king-joe-hill/

n the Tall Grass előzetes:

 

 

Stephen King új regénye: Ha vérzik!

if_it_bleeds.JPGAki azt hitte, hogy a korosodó Stephen King fékezni fog, vagy elhagyják a szavak, annak csalódnia kell. A Bestseller-saurus Rex robog tovább. Máris itt a következő regény, aminek angol címe: If it bleeds ( magyarul talán:Ha vérzik?) lesz. A megjelenést jövő tavaszra tervezik, és négy vadonatúj novellát tartalmaz. A forma így a Remény rabjai vagy a Titkos ablak, titkos kert kötetekhez lesz hasonlatos, amelyek nem csupán egy történetet mondanak el. A sztorik részletei egyelőre a titok leple alatt maradnak, most mégis itt egy érdekesség. Az Entertainment weekly csak a borító és az alábbi rövid kivonat leközlésére kapott engedélyt. Ami biztosnak tűnik, hogy 2020 Május 5. lesz a premier napja az Egyesült Államokban.

 

Most pedig!!! If it bleeds infó-morzsák egyenesen Kingtől:

2021 Januárjában egy boríték érkezik Ralph Anderson nyomozó nevére a detektív szomszédjaihoz, a Conrad családhoz. Andersonék éppen a Bahamákon töltik gyerekeikkel a tanári sztrájknak köszönhetően meghosszabbított nyaralását. A Conrad család úgy dönt, hogy továbbküldik a levelet Flint Citybe, azzal a felirattal, hogy TARTSÁK OTT A RALPH ANDERSON MEGÉRKEZÉSÉIG.  Mikor aztán Ralph kinyitja a borítékot, egy pendrive-ot talál benne, azzal a felirattal, hogy „Ha vérzik..:” a hírek világának alapigazságára utalva, miszerint „Ha vérzik, akkor nézik!” A pendrive-on fényképek és hangfelvételek vannak. A hangfelvételek naplószerűen állnak össze, egyenesen Ralph barátjától, Holly Gibneytől. Holly egy ügyről mesél, ami Oklahomában indul, és Texas egy barlangjában ér véget. Ez az az eset, megváltoztatja Ralph Anderson világképét mindörökre. Holly utolsó szavait 2020 december 19-én mondta a felvételre, amint éppen lélegzet után kapkod.

Megtettem mindent Ralph, de ez talán nem volt elég. Terveimmel ellentétben, nem hiszem, hogy túlélem ezt. Azt szeretném, hogy tudd, a te barátságod sokat jelentett nekem. Ha meghalok, és te folytatod, amit elkezdtem, kérlek, légy óvatos. Neked családod van.   

Forrás:

https://ew.com/books/2019/10/03/stephen-king-if-it-bleeds-preview/?fbclid=IwAR2MBQWt5L5SBx50Spl09E4sWQhE2s_aW8Cp0YPMFwZ2VWi7cliZSN7zpVY

 

 

Zdrasztvujtye! Ve loszt in Hángeri!

ve_loszt_in_hangeri.jpgVicces dolog két világ között élni.

Vagy nem az, de akkor is meg kell tanulni nevetni rajta.

Mikor kölykök voltunk, azt mondták, az a rendszer rossz. Volt okuk rá, számos. Merthogy elnyomáson alapul, mert bezár ide a belvilágába, a külvilágot meg kizárja. Nagy a fal, meg kicsi a vasfüggöny. Meg tankok, meg katonák, a megtört, megsavanyodott apák ivóklubja a sarkon, elhazudott múlt, satöbbi…

Aztán cseréltünk, hogy majd a másik jobb lesz.

Tankok helyett bankok. Jó lesz az, csak bele kell tanulni. Lássuk csak! Teljes hiteltelenségi mutató, ismertségi index, játékpiramis és piramisjáték, átverések, nepperek, kölcsönélet. Mosolygó reklámokba oltott, ne bízz senkiben életérzés. Elhazudott jövő, satöbbi…

Zdrasztvujtye! Ve loszt in Hángeri!

Micsoda szerencsések vagyunk mi. Mert nemcsak két világ között élünk, hanem mind a kettőben. Minket az tesz erőssé, hogy az életre alkalmatlan formációk minden aspektusát testközelből élvezhetjük. Ez az igazi nemzeti erő, hogy mégis élünk. A szélső oldalak között középen, ahol legnagyobb az össztűz. A mindenféle színek között… szürkén.

Az erő az, mikor sok éve akarnak elpusztítani, de még mindig itt vagyunk.

És tudunk ezen nevetni. Megtanultuk, vagy majd megtanuljuk. Mert minden nehézsége ellenére ez egy vicces dolog.

Margaret Atwood: Testamentumok – A szolgálólányok új meséje

testamentumok_1.jpgAzok akik olvashatták A szolgálólány meséjét 1985-ben a megjelenésekor, emlékezhetnek a sokkra, amit a klausztrofóbikusan pontos, vészjósló regény kifejtett. A megszületőben lévő Gileádi Köztársaság minden aberráltságával, hidegen logikus megszorításával elég távol állt az akkori világtól, hogy megrázzon, de mégis elég közel, hogy felrázzon.

A történet nemhogy vesztett volna az aktualitásából, de rémísztő képe még naprakészebb, mint valaha. A keresztény értékrend, és világkép egyértelműben virágzik az Egyesült államokban, a világ más részein is. Úgy érezhetjük, hogy a szaporodás, a nők teste fókuszba került egyes kormányoknál. Donald Trumpot vonták már párhuzamba a regénybéli Waterford parancsnokkal, azzal a kitétellel, hogy az elnök kevésbé jóképű. Ráadásul követőinek kántálása olykor rímel Lydia néni és a szolgálólányainak vádló ordítására, mikor egy társukat kell megbélyegezni.

A történelem tehát megkívánja, hogy a szolgálólányok történetének végére pillantsunk, csakúgy, mint a 35 év alatt összegyűlt rajongók akarata. A folytatást tehát úgy várja mindenki, akárcsak a szolgálólány újszülött gyermekét. Szóval, ha egy író igazolhatja a regény folytatásának létjogosultságát, akkor Margaret Atwoodnak akad elég indítéka.

Így született meg egy híres disztópia folytatása. A Testamentumok.

15 évvel az utolsó regény cselekménye után járunk. Atwood ügyesen átugorja a TV sorozatot, hagyva elegendő helyet annak a terjeszkedésre, akár több évadra is. Mindössze egyetlen fontos momentumot véve át onnan. Nicole-t, Waterford parancsnok „gyermekét”, akiről mind tudjuk, hogy a család söfőrjének Nick-nek a gyermeke. Nicole-t Kanadába csempészték, és azóta a főbb szereplők egyike sem látta.   

Gileádban nem lett jobb a helyzet. A szolgálólányok földalatti szervezkedése további szökésekhez vezet, kémek nyomoznak az eltűnt Nicole után, a gyermek puszta létéből is politikai fegyvert kovácsolva Gileád számára.

Az új regényt három különböző női hang meséli el. Az első nem másé, mint a rettegett Lydia nénié. Ő titokban írja az emlékiratait. „Hogy tanulj belőle, kedves ismeretlen olvasóm.”  A második Agnes, egy fiatal nő, aki Gileádban nőtt fel, és éppen hozzáment egy parancsnokhoz. A harmadik Daisy egy rosszéletű tinédzser, aki Kanadában él, két emberrel, akik a szüleinek mondják magukat. Valami azonban mégsincs rendben. Úgy érzi magát, mintha nem teljesen odavaló lenne.

testamentumok.jpgEzeknek a nőknek egymáshoz, és Gileádhoz fűződő viszonya ami az első száz oldalt meghatározza a könyvben. Daisy már az első oldalakon rájön, hogy csalás áldozata lett, apja és anyja nem azok, akinek mondják magukat. Agnes felfedezi az emlékeit hatéves kora előttről, mikor valakivel kézenfogva menekül egy erdőn keresztül. Lydia néni pedig azon tudás őrzője, amit sem a két másik nő – és velük együtt mi sem sejtünk. Az írónő deklarálja, hogy a tudás hatalom, de a későbbi oldalakon még meg kell tapasztalnunk, hogy Lydia néni ezt a tudás jóra, vagy rosszra használja fel.

Ezután pedig megkezdhetjük, szellemes ámde kellemetlen utazásunkat egyenesen Gileád sötét szívébe. Válaszokat kapunk az olvasókban már régóta érlelődő kérdésekre. Például, miért érzi úgy Lydia néni, hogy szembe kell fordulva a női nemmel, aminek ő is része, miért akar csatlakozni egy elnyomó rezsimhez. Végre megkapjuk az ő háttérsztoriját is. Ezzel együtt pedig új részletek kerülnek napvilágra Gileád működéséről, és újfent megtapasztalhatjuk, hogy az erényes külső alatt rothadás virágzik. 

 

Ami meglepő a rettenetesen sötét dolgok ellenére (Nem tudok szabadulni Atwood prózájának azon részétől, mikor egy pedofil fogorvos, egy serdülő gyermek mellét markolja „Keze olyan volt, akár egy nagyra nőtt rák”), hogy a történet végkimenetele pozitív. Talán Atwood úgy gondolja, hogy lejárt Gileád ideje, vagy csak megsajnálta szereplőit és boldog véget szeretne rájuk hagyni. A testamentumoknak egy kicsit olyan íze van, mintha gyógyszer lenne A szolgálólány meséjére.

Ahol az első könyv tömör, ködös kétségbeesése és sötétsége volt, ott most lassanként fényt látunk felgyúlni. Az első könyv végén June-t egy furgonba lökték, ami éppúgy jelenthette számára a kezdetet és a véget is. Most lehet némi Shakespeare utánérzésünk, hogy végül minden jól fog végződni. Nemcsak a rosszfiúk kapják meg méltó megtorlásukat, de a jó is győzedelmeskedik, joggal érezhetjük, hogy happy end felé robogunk.

Ez persze okozhat némi csalódást. Persze az új könyv is, vad és dühös, haragszik Istenre, a fenevad férfiakra. Kétség sem marad afelől, hogy Atwood csúcsformában van. De mégis marad hiányérzet.

Gileád hihetősége talán abban rejlett, hogy Atwood korábban néhány részletet homályban hagyott. A bútorok, az ételek, ruhák, mint aprólékosan leírásra kerültek, de azon kívül, a világ egészéről nem tudtunk meg mindent. A fikció ereje a varázslatban rejlik. Atwood keze alatt életre kelő szövegben pedig Gileád nem is szorul több magyarázatra. Mind elhittük. Hogy miért teszi Lydia néni azokat a dolgokat, amit tesz? Hát mert a rettenetes diktatúrák sosem szenvedtek hiányt hóérokban.

A másik probléma, az szöveg érzelemmentessége. A Testamentumokban amit látunk, azt kapjuk. Nincsen árnyaltság, komplexitás. Nincs semmi az olvasóra bízva, hogy ő képzeljen el egy részletet. Minden feláldozódott a történet oltárán. A visszaemlékezős struktúra sem segít ezen. A szolgálólány meséje jelenidejű prózában íródott, és nem tudtuk mi fog történni a következő oldalon. De itt, mivel mindhárom elbeszélőnk szemtanuként írja le az eseményeket, és már túl vagyunk a kríziseken, az izgalom kissé alábbhagy.

Talán ezért is nehéz együttérezni ezekkel a szereplőkkel. Furcsa hiányossága ez egy olyan kötetnek, ami a családok szétválasztásának fájdalmáról szól. Az egész valahogy arra jelenetre emlékeztet  A szolgálólány meséjéből, mikor June a gyermekének fényképét nézi, és nem érzi kettejük között a kapcsolatot. Végül pedig megbánja, hogy megnézte egyáltalán a képet. Bizonyára egyetlen anya sem gondolná ezt így.

Margarte Atwood szándéka újfent az, hogy felrázzon minket, és próbára tegyen. Hideg és részletes képzeletét hívja segítségül erre a próbatételre. Újra szembe kell hát néznünk mérgező világunkkal. De hagy vajon elegendő helyet az olvasóinak? Nekem megvan a magam tesztje, hogy valóban jó fikciós regényt olvasok-e. Újra olvasom a könyvet, életem egy későbbi szakaszában. Ha a regény új árnyakat növeszt, új színeket fest, ha velem együtt növekszik, akkor kétségkívül műremekkel állunk szemben.

A szolgálólány meséje fényesen megfelelt ezen a teszten. A széles látószögével, az elmosódott körvonalaival, angyalaival, démonaival. A Testamentumok határozottsága már csupán elmondja, hogy mit kell gondolnunk.

A könyv Október 10-én jelenik Magyarországon

Forrás: theguardian.com

Stephen King interjú

king.jpgStephen King 1947-ben született az Egyesül Államok Maine államában. Első regénye, Carrie 1974-ben került a boltokba, azóta King közel fél évszázadot töltött el szörnyeket, hősöket, a kisvárosi amerika légkörét megörökítő kötetekkel. Szereplői menekültek már gyilkos bohócoktól, rémísztő autóktól, lelketlen politikusoktól.

Olyan híres köteteket tett le az asztalra, mint a Végítélet, a Holtsáv és a Kedvencek temetője. Legutóbbi könyve az Institute, egy diktatúra koncentrációs táborában zajlik, ahová különleges képességű gyerekeket zártak.

A Carrie a Watergate-botrány és Vietnám korában íródott. Amerika rémesebb, vagy jobb hely lett azóta?

A világ egy rémes hely. Egy kísértetházban ragadtunk mind, vagy szellemvonaton, ha ez a hasonlat jobban tetszik. Egy életre idezártak minket. A rémek jönnek és mennek, és mindenki szereti a képzelt szörnyetegeket, mert ha őket legyőzzük, akkor talán a valóságosakkal is sikerülhet.

Az Institute gyermek-koncentrációs tábora a modern kori tényeket is felhasználja. Mennyiben hatott Trump bevándorlási politikája a könyvre?

Trump intézkedései nem hatottak a könyvre, mert ez még azelőtt iródott, mielőtt ez az inkompetens elnököt megválasztották. A gyermekeket olykor bezárják, és ez a világon bárhol előfordulhat. Remélhetőleg, azok, akik olvassák az Institute-ot, ellenérzéseket éreznek magukban a rossz bevándorlási politikával szemben.

Te egy replublikánus munkásosztálybeli családban nőttél fel. Hogy reagálnának a szülei a mostani republikánus politikára?

Anyám akkoriban szavazott, mikor George McGovern volt a jelölt. Más idők voltak. Anyám gyűlölte a Vietnámi háborút is. Megesküdtem, hogy erről nem beszélek, de talán most mégis itt az ideje. Maine állam republikánusai kezdenek más színekben játszani. A szenátorunk Susan Collins így próbál elszakadni.

Az írásaidban található borzalmak ellenére, folyton ott a hit az alapvető emberi tisztességben. Ez azt sugallja, hogy az emberek alapvetően jók?

Igen, a legtöbb ember jó. A legtöbb embert elborzaszt egy terrorcselekmény, és csak kevés olyan, aki hajlandó egy ilyenben részt venni. A híreket azonban nem a többség írja.

A karriered elején a komoly irodalom helyett olcsó horrorokkal kezdtél foglalkozni. Most pedig nemzeti kincsként tartanak számon.

Ez részben tiszteletreméltó dolog. Bár az is igaz, hogy túléltem a legvéresebb szájú kritikusaimat. Boldog vagyok, hogy ezt elmondhatom. Ettől rossz ember lettem?

Köze van ennek a dolognak ahhoz, hogy a szépirodalom, és a ponyva közti határvidék bizonytalanná vált? A régi besorolások már nem úgy működnek, mint manapság?

Nos, azért még mindig vannak furcsaságok – számomra legalábbis. A Rigoletto egy áriája, az komolyzene. A Rolling Stones Sympathy with the devil-je könnyűzene. Pedig mindkettő nagyon jó. Szóval ezt mindenki magának döntse el.

institute.JPGHallottam, hogy hangos zenére szeretsz írni. Nem zavaró?

Most éppen a Fine Young Cannibalst hallgatom. Ezt követi majd Danny and the Juniors, majd jön az Animals. Szeretem a rockot. Minél hangosabb, annál jobb.

De hagy a zene nyomot a könyv hangulatán? Más lesz egy fejezet, ha Animalst hallgatsz közben, és más, hogyha Ramonest?

A zene, amit én hallgatok lenyomatot hagyhat egyes szavak megválasztását, vagy hozhat egy új mondatot. De soha nem hat ki a stílusra.

Megdöbbentően termékeny vagy. Mit gondolsz azokról az írókról, akik éveket töltenek a munkájuk csiszolgatásával, újraírásával. Irígy vagy az alaposságukra?

Néhány írónak évekbe telik, mire összehozza. James Pattersonnak elég volt egy hétvége. Minden alkotó más. Szerintem az első vázlat meg kell szülessen négy hónap alatt. De az csak az én véleményem. Ráadásul én rögeszmésen írok. És van itt még egy dolog. Az élet rettenetesen rövid. Én annyit akarok kihozni belőle, amennyit csak lehetséges.

Szoktad magad kényszeríteni, hogy lassíts?

Szándékosan lassítani? Soha. Olyan volt már, hogy az első vázlatot szabadkézzel írtam, az Álomcsapda estében. De nem hiszek az örökös javítgatásban. Ha folyton vakargatsz egy sebet, az folyton vérezni fog, és sosem gyógyul be.

Egyszer azt mondtad, hogy a szereplőid addig beszélnek a fejedben, míg ki nem engeded őket. Ez kicsit olyan, mintha az írás közel állna az elmebajhoz.

Nem hiszem, hogy az írás elmebaj lenne. De mikor írok, és jól megy, a valódi világ eltűnik nyomtalanul.

Van egy ideális állapot, mikor el lehet engedni egy kéziratot, vagy ez mindig nehéz? van olyan, hogy egyes könyvek szereplők még kísértenek a megírás után is?

Vannak ilyen szereplők. Mint Holly Gibney a Mr. Mercedesből Olykor Gileádi Roland a Setét toronyból. De ők a ritka kivételek.

Együttműködtél Peter Straubbal A talizmán és A fekete ház íráskor. csakúgy, mint a fiaiddal Owennel és Joe-val. Van valaki más, akivel szívesen írnál könyvet?

Szeretek közösen írni a fiúkkal és Peter Straubbal is. Remélhetőleg fogunk még így alkotni. Persze vannak mások is, akikkel szívesen írnék közösen. Például Colson Whitehead, Michael Robotham, Linwood Barclay, Alex Marwood, Tana French. Persze erre nincs időnk, de érdekes szövegek jönnének létre. Az a legjobb, ha egy új és érdekes stílus születik ebből.

Ha az elnök elrendeli, hogy minden könyvet el kell égetni az államokban. De te megmenthetsz három könyvet a sajátodból. Melyik három lenne az?

Hogy melyiket? Rossz kérdés, de rendben, játsszunk. Lisey története, a Végítélet, és a Tortúra.

 

Forrás:

https://www.theguardian.com/