Ha George RR Martinnak lehetne egy kívánsága, akkor több időt kérne. A Tűz és Jég dalának sikerszerzője, a könyvé, aminek HBO tévésorozat feldolgozása valóságos jelenséggé vált Londonban adott interjút Dan Jones történésznek.

Leginkább Martin utolsó munkájáról volt szó a Tűz és Vérről, ami a Targaryen – ház történetét mutatja be. Daenerys őseinek cselekedeteit taglalja, de arra is kitér, hogy került három tojás a Sárkányok anyjához.  

Először azonban jöjjön egy rövid összegzés a dolgok állásáról. A Trónok harcának fő cselekményszálát folytató The Winds of Wintert még be kell fejezni, és a lezáró darabot a Dream of Spring -et még meg kell írni.

Martin ezek mellett olyan kisebb, közjátékokkal is foglalkozik, amelyek csak felkészülésnek számítanak a két utolsó „nagykönyvhöz”, hogy végre lezárja  sorozatot. De jelenleg csak mindig arra a kötetre fókuszál, ami éppen előtte van.

Ráadásul vannak más elfoglaltságai is az íráson kívül, ami a tévésorozat sikerének köszönhető. Westeros őstörténetével foglalkozó adaptációk vannak készülőben. Az egyiket például Jane Goldman írja, és 5000 esztendővel a Trónok Harca eseményei előtt játszódna. Ott van még továbbá a Wild Cards sorozat, és a Who Fears Death projectek, amik szintén a HBO kezében vannak.

„Több órára lenne szükségem egy napban, több nap kellene egy héten, több hónap egy évben. Az idő túl gyorsan száll”, ismerte be Martin kissé fáradt mosollyal.

A megbeszélés előtt, megállapodtunk, hogy néhány dologról nem faggatom. Például, hogy mi a véleménye a sorozat vitákat keltő lezárásáról, mikor érkezik végre a Winds of Winter, és természetesen az egészségügyi állapotáról. Martin 70 éves és az internet tele van spekulációval, hogy marad-e elég ideje befejezni epikus meséjét.

Elmesélte, hogy a sorozat lezárulta nagy nyomást vett le a válláról.

„Volt néhány év, mikor még úgy nézett ki a dolog, hogy ha befejezem az utolsó könyveket, akkor egy lépéssel a sorozat előtt járhatok. De ez nagy súlyt rakott rám, a stressz elviselhetetlen volt. Ráadásul az egész ahelyett, hogy felpörgetett volna, valahogy lelassított. A jobb napjaimon három-négy oldalt szoktam írni. De még ezeken a jobb napokon is azt gondoltam, hogy Istenem, be kell fejeznem a könyvet! És csak három, négy oldalt írtam, pedig negyvenet kellett volna. Most, hogy a sorozatnak vége, szabadabbnak érzem magam. A saját ütememben tudok haladni. Vannak jó és rossz napok, de a stressz - ha nem is múlt el -, legalább csökkent. Igazán szabad majd csak akkor leszek, mikor a Dream of Spring is elkészül.”

Mindenki számára tiszta, hogy Martinnak bonyolult és feloldatlan viszonya van a tévésorozattal. Ez egyfelől teljesen megváltoztatta az életét, bár a könyv és a filmsorozat nem ugyanaz, azért mégis jelentős függőség van a kettő közt.

Mikor arról faggattam, hogy ki fog-e hatni a kritikusok és rajongók véleménye Martin válasza egyértelmű volt: „Nem fog. Ahogy egy Rick Nelson énekli a Garden Party című dalban: Nem tehetsz boldoggá mindenkit, csak saját magad próbáld meg.

A Tűz és tér ötletéről azt mondta:

„Újra akartam alkotni a népszerű történelmi eseményeket. Felvonulások, háborúk, hódítások, házasságok, viszályok. Westeros óriásira nőtt, és bár tudom, hogy sok rajongó inkább azt kívánná, hogy a fő történetszálat vigyem tovább, mert azt akarják tudni, hogy hová jut a Tűz és jég dalának története a hetedik könyvre. De én az első pillanattól kezdve még rengeteg történetet éreztem itt, amik megírásért kiáltottak.”

Itt sóhajtott, és beismerte, hogy mindig is így volt ez. Már gyerekként véget soha nem érő történetekbe kezdett bele.

„Mert folyton látomásaim voltak ezekről a világokról, és mikor elkezdtem papírra vetni őket, meg kellett harcolnom a szavakkal, mert minden hétköznapi és unalmas akart lenni, nem pedig szórakoztató.”

Később, mikor a nyolcvanas évek közepén a televíziónál dolgozott, rájött, hogy mennyire szereti ezeket a nagy rendezetlen, túlburjánzó első vázlatokat. Sokkal inkább, mind a tökéletesre csiszolt, leegyszerűsített munkákat, amit a stúdiók elvártak tőle.

A Tűz és Jég dala úgy készült. hogy szembemenjen ezzel a trenddel. A könyv tele volt gigantikus kastélyokkal, végletekig elbonyolított cselekményekkel, farkasokkal, sárkányokkal, amelyeket lehetetlennek tűnt filmre vinni. És mivel az élet ismeri az iróniát, éppen ebből a megfilmesíthetetlen könyvből lett a történelem egyik legnépszerűbb tévésorozata.

Ahogy a sorozat nőtt, nem válhatott-e mindez a szenzáció Westeros kárára?

„Átlagos nézőként úgy látom kikerülhetetlen a ráhatás. Tyrion Lannister mindig is Peter Dinklage lesz ettől a pillanattól kezdve. De számomra ez nem éppen így hatott. Én 1991-ben kezdtem el írni ezt a sorozatot, és ezekkel a szereplőkkel élek több, mint 20 éve. A fejemben ők rendíthetetlenek.”

Martint lenyűgözte, hogy a könyvolvasók, milyen jól tudnak titkot tartani.

„Ahogy eltitkolták a Vörös Nász eseményeit, az a televíziózás történetének egyik legnagyobb csodája. Milliónyi könyvolvasó tudta pontosan, hogy mi fog következni, de nem adták ki a titkukat. Ami ennél is meglepőbb volt, ahogy rögzítették a szeretteik, családtagjaik reakcióját, mikor a képkockák odaértek az ominózus eseményhez. Hirtelen tele lett az internet az elképedt arcokkal, feleségek, férjek csodálkozó arcaival, mikor a Vörös Nász bekövetkezett. Ez egyszeri alkalom volt a tévétörténetben, ahogy én tudom.”

Ő egyértelműen szereti az efféle interakciókat. Elmesélt egy esetet, mikor feleségével Parris-szal és néhány rajongóval vacsorázni mentek Spanyolországban. Ez még jóval a tévésorozat előtt történt, mikor a Tűz és Jég dala még épp csak kezdett szárnyra kapni. „Mind dobolni kezdtek az asztalon és együtt énekelték a „Medve és a Szűz” dalát. Mind tudták a dalszöveget. Pontosan idéztek a könyvből. Csodás élmény volt.”

Martin egyébként is szeret a rajongókkal találkozni. A húszas éveimben sok időt töltöttem azokon a helyeken, amelyek a könyvhöz alapot adtak. Irigységgel töltött el, mikor a távoli Angliában azt hallottam, A Zászlótlanok Szövetsége nevű csoporttól, hogy ők bizony egy rendezvényen találkozhattak GRRM-nal, - ahogy ők hivatkoznak rá – együtt ittak az íróval, sőt, a szerencséseket még lovaggá is ütötte egy ropi segítségével. J

Van a levegőben egy kis melankólia, mikor Martin erről az időről mesél.

„Mikor először találkoztam a Zászlótlanok Szövetségével, még csak néhány tucat tagjuk volt. Barátok voltunk”, mondja. „Aztán minden alkalommal, mikor összefutottunk, újabb arcok bukkantak fel. Ráadásul mikor beütött a tévésorozat, ezek kisebb csoportosulások tömeggé nőttek.”

Itt elszomorodott. „Ezek a csoportok még mindig léteznek, és még mindig ápoljuk a régi barátságokat azokkal, akikkel 2001 vagy 2002-környékén kezdtük. De új arcokkal már nem tudok találkozni. Túl sokan lettek. Biztos vagyok benne, hogy éppen olyan csodásak, mint a régiek, de már nem tudok olyan rendezvényekre járni, ahol végtelen sorokban állnak az emberek, hogy selfie-t készítsenek velem. Ez már nem olyan mókás, mint a régi szép időkben.”

Mikor azt kérdeztem, hogy hiányoznak-e neki azok a régi szép napok, hosszan hallgat, majd csendesen azt mondja: „Igen. Nagyon is. Úgy értem, egy könyvesboltba sem tudok elmenni, ami korábban a kedvenc elfoglaltságom volt. Polcról-polcra járni, levenni egy-egy kötetet, olvasni egy kicsit, magammal vinni egy halom olyan dolgot, amiről nem is hallottam korábban. Most, ha bemegyek egy könyvesboltba, 10 percen belül felismernek, és körbevesznek. Szóval a hírnévvel sokat nyersz, és sokat vesztesz is.”

Ugyanebből az önvédelemből tartja magát távol az Internettől. „Eleinte nagyon hízelgett, mikor megláttam az üzenőfalamon a forgalmat. Arra gondoltam, ez milyen nagyszerű, hogy az emberek izgatottak. Aztán meg azt, hogy jobb ettől távol lennem. Egyes emberek jól tippelik meg a még meg nem jelent eseményeket, mások rosszul. De valahogy mindkettő hatással van az íróra. Szóval kihúztam magam belőle, és ráhagytam a rajongókra, hogy gyártsanak csak teóriákat, amelyek közül némely igazzá válik majd, némelyik nem. Majd meglátják, ha végzek.”

Igaz, hogy minden reakció a történetre fontos? Még a dühösek is?

„Mindig örülök az érzelmi megnyilvánulásoknak. Kapja azt a könyv, vagy a film. Végül erről szól a fantáziairodalom – érzelmekről. Ha intellektuális kérdéseket akarsz feszegetni, akkor írj esszét, vagy cikket. A fikció viszont olyan érzetet kell keltsen, mintha valóban ott élnél a kitalált világ színfalai közt, akár olvasod, akár nézed. Ha az egyik szereplő úgy hal meg, hogy semmiféle érzelmet nem vált ki az olvasóból, vagy a nézőből, akkor az író elbukott.”

Mindezek után megkérdeztem, hogy van-e kedvenc jelenete, amiről úgy érzi, hogy a legjobban sikerült megírni? Valami olyan választ vártam, amiben a Vörös Nászt, vagy Ned Stark váratlan halálát említi az első könyv végén. Ám itt megint egy hosszú szünet következett, majd egy meglepő válasz.

„Emlékszem arra a beszédre, ami az egyik Westerosi pap mondott Briennek, a megtört férfiakról, és arról, hogy lettek ilyenné. Hálás vagyok, hogy megírhattam ezt.”

Forrás:

https://www.theguardian.com/books/2019/aug/18/george-rr-martin-interview-game-of-thrones-at-own-pace-now