New Yorki látogatás második áldozata a Midtown Comic volt, ami kellemes meglepetést hozott. Ez a bolt a 40. és 7. utca kereszteződésében található. (Ugye a neve is arra utal, hogy Manhattan derekán található.) Nem bolt lánc, vagy franchise része, inkább egy magányos sziget a nagy alma szűntelen őrületében. Ezért aztán nem vártam sokat tőle. Azt hittem, eltörpül majd a Forbidden planet mellett. Hát kiderült, hogy mellé gondoltam a dolgot.

A Midtown comics nagyon jó kis üzlet. Az őrült New York-i utcáról egy keskeny lépcsősor vezet a csodák birodalmába. Mikor felértem, rá kellett jönnöm, hogy odabent az üzlet két szintes, így cirka 100 négyzetméteren lehet fantáziavilágokba kalandozni.

Itt ugyanaz az élmény kapott el, mint sok évvel korábban a túlparti Californiábana Comics ’N’ Stuffs üzletében. Amerikában nincs olyan, hogy valamiből ne készülne képregény. Az Edgar Allan Poe féle csúcsirodalomtól kezdve a Dexter tévésorozatig mindent fel lehet kutatni a képkockás művészetben. Ha az ember rákap, akkor nehéz abbahagyni.

A Midtown Comicsban olyan különös élményben is részem lehetett, hogy két kasszát találok a kijáratnál. És a két kassza ellenére sorba kellett állnom, ami kishazánk fia számára csak a Lidl-ben adatik meg, képregényszentélyben semmiképpen.

Hatalmas pozitív csalódás volt a Midtown a temérdek figurájával, keményfedeles kiadványaival, remek légkörével. Látogatásra javaslom.

Egy New York-í nyaralás során sokféleképpen össze lehet rakni a programot, de én tudtam, hogy Empire State Buildinges, szabadság szobros ámokfutásba bele fogom csempészni a képregényeskedést. Egyrészt mert a műfaj hazájában járok, másfelől mert kishazának szülöttének ekkora comic-szentélyeket nem lehet találni.

Először a Lower Manhattanben található Forbidden planetet céloztam meg. A Forbidden érzésem szerint nem magányos boltocska, hanem kisebb lánc része lehet, mert jópár éve Dublinban már belebotlottam egybe, és az bizony maradandó élményt adott.

A New Yorki Forbidden a Broadwayn található, annak is inkább a déli részén. Lower Manhattanből metróval és gyalog közelítettem, jó fél órát sétáltam a negyven fokban, de végre meglett.

A bolt egy szintes, és olyan érzés belépni, mintha egy kincseskamrába tévednénk. A képregény dominancia mellett, külön falat kaptak a társasjátékok, és a Dungeons and Dragons cuccok.

Mint a legtöbb amerikai boltban, a polcok felső sora és tetejére figurákat pakoltak, a húsztól a negyven centis nagyságig.

Mindig elámulok az gyönyörűséges Omnibus kiadványokon. Ez a vaskos gyűjteményes kiadvány nálunk csak az utóbbi időben lett divat, itt viszont nagyban űzik az ipart.

Mint minden boltban, a füzetes képregények egy általam csak vájúnak nevezett tárolókban kapnak helyet, szigorúan védőfóliában, és itt lehet őket olyan szaporán pörgetni, ahogy kezdő pap teszi a szentírással.

Egy ilyen füzet ára 3-5 dollár között mozog, nekem pedig muszáj volt zsákmánnyal hazatérnem. Mert akkor is kell egy kis horror történet, ha a repjegy horror drága volt idáig.

Isten áldja ezt a művészeti ágat!

Ez az év is kegyes lett hozzánk a fantasztikum rajongóihoz, mert újra megtörtént a Budapesti Comic Con fesztivál. A kockák paradicsoma, a cosplayesek mennyországa, a szerepjátékosok karácsonya ezúttal is a Hungexpo csarnokaiban kapott helyt, gondos tematikába szervezve, a jelmezeseket, írókat, táblajátékosokat.

A Con szervezői igyekeztek bevásárolni hírességekből, így olyan nevek látogattak kishazánkba, mint Afshan Azad, Clive Standen, Deep Roy, Erick Avari, Eric Roberts, Jerome Flynn.

A hazai képregényművészet krémje természetesen megjelent, elvégre minden körítést elfogyasztva a Comic Con az ő ünnepük, és a rajzolt képkockáké. Olyan nagyságokkal futhattunk össze, mint Németh Levente, László Márk, Brazil, Csörnyei Márk, Hollerbach Emil, Kovács Milán, Kovács Viktória, Robert Marko Bose, Papp Szilárd, Tompits Gergely.

A fantasztikus történetek szerelmesei sem maradtak csemege nélkül. Basa Katalin, Lione Stanislaw, Erdélyi Anna és Benyák Zoltán írók elhozták legjobb történeteiket az eseményre.

Nehéz lenne egyetlen mondattal leírni a Comic Con nevű jelenséget. De talán leginkább úgy lehetne, hogy a csodák kavalkádja. Minden sarokra jut egy fénykardpárbaj, egy megfelelően kiképzett szellemírtó, vagy egy olyan csoda, mint az AJ design jóvoltából köztünk járó három méteres Transformer.

Csak kapkodni tudjuk a fejünket, mert miközben az egyik színpadon John Higgins beszélt arról, hogy milyen volt a nagy Allan Moore-ral dolgozni az ikonikus Gyilkos tréfa képregényen, a másikon jelmezversenyek követik egymást a kisgyermek korosztálytól egészen a felnőttekig, akik komoly és drága ruhákban pózolnak nekünk.

Végezetül már nem is kívánhatnánk többet, mint, hogy jövőre is legyen Comic Con.  

„Nincs időm olvasni”, mondta egy hang a pult túloldaláról. Visszatette a könyvet, és elballagott a szürkeségbe. Csak néztem utána, akartam valami bíztatót mondani, de nem volt mit. Pedig pontosan tudom, hogy miről beszél. Valami elveszett, valami odalett.

Más lett a világ, ezt érezzük mind. Csak magunknak sem tudjuk elmondani, hogy mi történt pontosan. Most nem az elcsépelt dolgokról akarok szólni, mint a szupermarket házhozszállítás, parkoló-app, vagy a sztrímingelt filmfolyás. Az élet íze lett más. Minden telement zajjal, harccal, bajjal. Nincs idő megállni. A fejünk jelszavakkal, pin-kódokkal lett tele. Orwell talán tévedett, és a nagy testvér nem homályban tart, hanem bazári majomként üti a tamtamot, nehogy meghallj egy fontos szót a huszonegyedik század kakofóniájában. Az Ördög nem ad esélyt, hogy megszökj egy másik világba. Ne olvass, ne ábrándozz! Még a végén erőt nyersz valamiből, és akkor aztán hogy fogsz kiégni? Mi? Hogyan gyarapodik akkor az élőholtak serege? Haver, nem szeretnél egy könnyed szívrohamot, mielőtt rákanyarodunk az élet nagy csattanójára.

Hazamentem. Megírtam ezeket a sorokat, majd lehámoztam magamról az órát, a telefont, a számítógépet. Megfogtam elmém kapuját, és becsaptam az ajtót, mint az Isten Lucifer előtt. Még a lakatot is rányomtam. Harcolni akartam, fogcsikorgatva visszaszerezni egy órát, néhány percet, mikor úgy élek, ahogy rég. Mikor magam vagyok.

Hosszú percekbe telt, mire csillapodott a düh, és megérkezett a béke. Nem könnyű, ki kellett várni, de végre körbevett a csönd. Olyan volt, akár egy jó takaró. Egy mesemintás még gyerekkoromból. Magamra húztam, belebújtam. Többé már nem keseregtem azon, hogy harcos meditációval kell elérni azt, ami egykor alanyi jogon járt, amit megkaptunk nap, mint nap.

Vártam, hogy kitisztuljon a fejem, hogy igazán természetes legyen ez a némaság. És akkor elérkezettnek láttam az időt, hogy megtegyem. Hogy a csukott ajtó résén át beengedjek valami szépet.

Leültem egy fa alá, kinyitottam a könyvet, és már itt sem voltam.

Karácsonykor kiárad a könyvek tengere. Azt sem tudjátok majd, hogy melyik történetet válasszátok. De sebaj, segítek eligazodni, és minden könyvem mellé adok most pár szót, hogy annak a családtagnak a kezébe kerüljön, aki megfelelő a történet elfogyasztására.

Requiem: Jöjjön először a friss megjelenés. A Requiemre mondhatjuk, hogy korfüggetlen. Nemcsak felnőttek, de fiatalok bátran forgathatják. Mivel grandiózus sztoriról van szó, rengeteg szereplővel, mindenki találni fog bűntársat magának ebben a könyvben. Akkor akard, ha a krimi mellé köretnek misztikumot is kedveled. Paradiso városában ellopnak egy festményt. Nem akárki ered a nyomába, hanem a Doktor Pestis maszkot viselő dörzsölt éjszakai alak. Amit viszont talál, az még őt is megdöbbenti.

https://fumax.hu/termek/benyak_zoltan_requiem_1_egy_kulonos_tavasz_emlekezete_puhafedeles_regeny_elorendeles.html

Képtelen történet: Tizenéveseknek, és felnőtteknek is megfelelő őrület, ami olyan, akár egy megelevenedett Halloween poszter. Moira be kell lépjen apjának Maxnak a nagy mesélőnek történeteibe, hogy rendet tegyen. Nem könnyű küldetés, mert itt mindenki, vagy hős, vagy gonosztevő, minden vihar elsöprő erejű, a gengszter-macskák pedig még beszélni is tudnak. Mindenki kapaszkodjon. Itt bármi megtörténhet.

Mehet fiatal fiúlnak, és lányoknak. Olyan felnőttnek, aki könnyű történetre vágyik.

Itt is kapható:

https://fonixkonyv.hu/termek/keptelen-tortenet/

 Féktelen történet. Moira visszatér. A kalandok még meredekebbek, mert a kislány már majdnem nagylány, így nemcsak egy első szerelem dukál, de egy kis hajmeresztés is. Az első kötet kedvencei, a gengszterek macskája, az okvetlenkedő vízköpő visszatér. A történet még sodróbb, főként a tengeren, ami mesekönyvek lapjaiból áll.

Ifjú suhancoknak, csajsziknak, vagy ha a felnőtt habkönnyű őrületre vágyik.

Itt is kapható:

https://fonixkonyv.hu/termek/fektelen-tortenet/

A nagy illúzió. Na ez kimondottam felnőtt könyv. Tom Pastor a számkivetett festő  elhalálozik, majd jobban lesz, és nyakába veszi a túlvilágot. Sokminden kiderül odaátról, például hogy csak az hal meg, akit elfelednek.

Válaszd ezt az őrült utazást egy szép révész oldalán, ha kíváncsi vagy, mi van az életen túl.

Az illúzió nem játék! Felnőttenek való történet, aki bírja, ha maradandó élménnyel lesz több.

Itt is kapható:

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/a-nagy-illuzio

Az utolsó emberig. Akárcsak az illúzió ez i

s felnőtt könyv. „Olyan, mint a hegylakó” ahogy mondani szokták. Minden fejezet más történelmi korban játszódik, így juthatunk el Sade márki perverz kastélyából Hasfelmetsző Jack társaságában egy londoni sikátorba. És, hogy mi köti össze a korokat? Azt fedezd fel te.

Az utolsó emberig egy kemény harc krónikája. Abszolút felnőttregény.

Itt is kapható:

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/az-utolso-emberig-1

Jó olavsást, szép ünnepeket mindenkinek!

Minden történetmesélőnek vannak kisebb és nagyobb munkái. A kicsi sem kevésbé fontos, ám itt a mesélő érzi, hogy olyan formába tudja önteni a sztorit, aminek megszülése nem emészt fel sok időt. Novellák, véres, vicces kis jelenetek, némelyik kávészünetben elkészül, mások néhány hét alatt megvannak. A nagyobb ezzel szemben. egy akkora történet, amihez jó ideig félre kell tenni mindent. Egy gigantikus munka, egy nagy dobás. Nekem is voltak kicsik és nagyok. … és Itt van a Requiem.

   A Requiem a legnagyobb, amit eddig megálmodtam. Öt hosszú esztendőbe került, mire az első szóvázlattól elértem a kézirat utolsó oldaláig. Tudtam előre, hogy így lesz. Azt hiszem, a világ tollforgatóiban előbb utóbb kialakul az a rafinéria, hogy tudják, mekkora útra indulnak, mennyi zsömlét és bort kell a hátizsákba pakolniuk, mert egy ideig nem térnek vissza a valóságba.

   2018-ban kezdtek a sorok kanyarogni a spirálfüzetemben, amiből féltucatnál is többet megtöltöttem az első vázlattal.

   Egy városba indultam, amit Paradisónak neveztek. Már nem tudom, hogy én találtam-e ki a nevet, vagy az ott élők súgták a fülembe azt.

   Láttam a tavaszukat, láttam amikor a zabolázatlan vadlovasok megérkeznek csillogó motorjukkal, és felverik a csendes békét. A seriff persze nem nézte jó szemmel, de őt amúgy is morózus alaknak ismertem meg, aki mögött rossz évek sorakozhattak. Végül mindegyikük elmesélte a múltját. Miután megismertem őket, már sejtettem, hogy előkerülnek a fegyverek.

   Láttam, hogy egy fiatal lánynak milyen nehéz a sorsa, anya nélkül, piás apával, az ő kis privát börtönében. Nem csoda, ha elege lett. Szurkoltam neki, mikor megszökött apjától, és a hegyen élő nagyanyjához került. Micsoda öregasszony volt ő! Imádtam minden karcos szavát! Pláne, mikor megmutatta a lánynak a különlegességeit, azt a láthatatlan világot, a miénk mögött.

   És ott volt a Doktor is. A nappalokat a pincéjébe bújva töltötte, magnóra mondta különös gondolatait, majd szétvágta az aznapi újságot, és felragasztotta az álarcára, amiben éjjelente az utcákat járta.

   1999 -et írtunk, és én elmerültem velük együtt abban a régi jó korban. Ami egyszerűbb volt, tisztább, és érthetőbb.

   Féltettem őket, mert tudtam, hogy a városba érkezik még valaki. Ez a valaki pedig tüzet gyújt, forró lángokat ébreszt, és hozza magával azt a kort, amiben ezek a figurák – a barátaim – már nem biztos, hogy megmaradnak.

Aggódtam értük. Szurkoltam nekik.

   Minket mindig is vonzottak a korszakváltások. Hogy lássuk, miféle világ köszönt ránk, dünnyöghessünk az ostobaságain, sirathassuk a régi napok ragyogását, hogy dacolhassunk az új rend ellen egy olyan harcban, amit nem nyerhetünk meg,

   Mire az ötödik esztendő végére végeztem a kézirattal, máris más lett körülöttem a világ.

De remélem, hogy sikerült megírnom egy kicsit a régit, egy kicsit az újat, a változást, a nehezét, a szépségét.

Nektek.

Requiem

--- Benyák Zoltán ---

Lássunk hát néhány véres finomságot a borzongás szerelmeseinek!

Joe Hill : Teljes Gázzal.

Bocsánat, hogy ezzel kezdem, de muszáj a tisztánlátás miatt. Joe Hill apukája Stephen King. Ez irigylésre méltó előny az irodalmi pályán. Mondhatni, hogy mások még azt sem tudják melyik a toll hegyesebbik vége, mikor a kis Joe azt máris belevágta az olvasó szemébe. 😊 De félre a véres tréfát, Joe egyáltalán nem rossz. Olyan, mintha King kiterjesztett valósága lenne a modernebb korra. Nagyon hasonlók a felállásai, így a Teljes Gázzalt olvasni kicsit olyan, mintha újra az Éjszakai műszakot, vagy a Rémálmok és Lidérceket kapnánk a kezünkbe. Ami azért nem rossz élmény. Bosszúálló kamion, megelevenedett körhinta, égig érő fűben elveszett emberek. Ismerős, igaz? De nem baj. Kell a borzongás, és Joe borzongása jóféle. Mint a papáé. Egészen őszintén pedig a Teljes Gázzal nem adott akkora élményt, mint egy Csontkollekció, de sokkal jobbat mint az apuka utóbbi kötetei. Kiváló olvasmányélmény lett.

A ​sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról.

Azért különleges ez a kiadvány, mert az összeválogatás módja szokatlan. A Föld minden sötét sarkából kapunk egy-egy történet a kötetben, Dél-Amerikától Skandináviáig, és ez örvendetes, mert végre nemcsak az amerikai művéres gumicukrot falhatjuk. Európától Afrikáig mindenki szerepet kaphat, még mi magyarok is Veres Attila jóvoltából. Van itt minden kéremszépen. Kamionsofőr vágyálmától az aprócska nőkig. Olykor a homlokunkat ráncolhatjuk, máskor elégedetten csettintünk majd. De ettől jó egy novelláskötet. Az ezerféle íztől. Kedvenceim a Csontok a tekintetében, mert az macskás sztori, meg a Lent az ő világukban, mikor egy pár turista és különös idegenvezetőjük egy erdélyi barlangba merészkedik be. Itt szinte éreztem magam körül a fullasztó köveket. Vágd zsebre az útleveled, és irány a rémísztő nagyvilág!

Conan Kegyetlen kardja

Mindig szoktam egy képregényt hozni, tudjátok. Most sem lesz másként, mert végre utolértem magam, és beszereztem egy Conant. Egyeseknek lehet, hogy ez nem rémtörténet, de csak azért van így mert a huszonegyedik század már félhülyére sokkolt mindannyiunkat. Conan a maga korának rémmeséje, megelevenedett csontvázakkal, sötét praktikákat űző varázslókkal, véres pengével, fél vagy teljesen meztelen boszorkánylányokkal. Tegyétek a szívetekre a kezetek, és mondjátok, hogy nem ezekből építkezünk még most is. Na ugye. Jó kaszabolást.    

Cormack McCarthy : Odakint a sötétség

Az utóbbi években McCarthy úr előkelő helyre lépett az én kis irodalmi dobogómon. Nagyon sajnáltam, mikor a halálhírét kellett látnom nemrégiben. A mester prózája olyan, mintha a sivatagba markolnánk egy forró nap delén. Szavai szikárak, de égetnek. Most mondhatod, hogy nem való Halloween könyvajánlóba, de ez csak félig igaz. Aki szeretne túllépni a véres vattacukor-borzalmakon, és valódi emberi rettenetet olvasni, annak ajánlom. Nem lesz happy end, nincsenek fényes páncélú hősök, csak kegyetlenség és nyomor. Majd egy napon idehozom Az útat, Vagy a nem vénnek való vidéket is, ám most jöjjön az Odakint a sötétség, ami egy kevésbé ismert történet. Vadnyugaton járunk, ahogy az írónál oly gyakran, de itt nincs Clint Eastwood. Csak Rinthy a fiatal lány, aki saját bátyjának gyermekét szüli éppen. A szülést követően a gondos bátyus kiviszi az erdőbe az újszülöttet, hogy ott hagyja sorsára. Rinthy azonban nem hagyja ennyiben és elindul, hogy felkutassa a gyermekét. Bejárjuk a vadnyugat néhány sötét sarkát, de bárhová is pillantunk az nem fog tetszeni, mert tragikus sorsok jönnek szembe, és a létezés ólomsúlya. Ha igazi irodalomra vágysz, próbáld ki Cormack McCarthyt.

Jó olvasást, kellemes borzongást!

Más lett a világunk. Tele van ellentmondással, mert mi szeretünk a saját józan eszünk ellen cselekedni. Többen élünk a bolygón, mégis nagyobb a távolság közöttünk. A legmodernebb korba értünk, miközben középkori járványokhoz hasonlóak söpörnek végig a Földünkön. Azt állítjuk, hogy felvilágosultak vagyunk, és a humánum eddigi legmagasabb szintjére jutottunk, miközben háborúkban öljük egymást halomra.

Terrorizmus, népvándorlás, félelem, gyanakvás. Az utókor majd ezeket a hashtageket akassza ránk.

A múlt eközben megszépül, a letűnt napok bearanyozódnak.

Egy új korszak kezdődött, és mindannyian máshogy éljük meg a változást.

Benyák Zoltán egy fantasztikus regényfolyamban örökítette meg a korszakváltás fájdalmát és örömét. A történet a Requiem címre hallgat.

Nem puszta kordokumentummal találkozhat az olvasó. A World Trade Center ledőlése, az Internet robbanása ott vannak a régi hírekben, aki erre kíváncsi, nézzen utána. Benyák Zoltán megfogta a korszakunkat, és átgyúrta egy izgalmas thriller regényfolyammá, összesűrítette az évtizedeket egyetlen esztendőbe, a világot egyetlen városba.

A helyszínünk Paradiso városkája, valahol Európa mellett egy szigeten. Az év 1999, nyakunkon az ezredforduló. Bájos, otthonos miliőbe költözhetünk, amit lassan kebelez be egy nyugtalan atmoszféra, egy baljós hangulat.

A feszültség akkor ébred fel igazán, mikor Paradisoba afféle szelíd motorosok érkeznek, a városban élő régi harcostársuk hívására. A vad lovasok vezére egyfajta sámánszerű figura, így sejtjük, hogy nem véletlen ez a csapattoborzás. A motorosok érkeztét persze nem mindenki nézi jószemmel, a város rendőrbiztosa sem, így Paradiso békés levegője hamarosan puskaporszagú lesz.

A másik vonalon egy tinédzserlány nehéz sorsába leshetünk bele, aki egy rossz éjszakán megszökik börtönné váló otthonából, és a város fölötti erdőben élő nagyanyjához kerül. A nagyanyó egyrészről húsbavágóan realista világszemlélettel bír, másfelől féllábbal a természetfeletti világban jár, és ebbe belevonja a leányzót is.

Ha ez a felállás nem lenne elég, a harmadik szereplőnk egy igazi különc. Egy pestisálarcos, aki a város éjszakai utcáját járja, jámbor pszichopata módjára újságkivágásokat ragaszt a maszkjára, és egy ellopott festmény nyomába ered. A doktorunk nemcsak nyomozó és bűnüldöző, de akárcsak egy jó orvos, ő veszi észre először, hogy betegével valami nincs rendben, és Paradisoban nagy dolgok készülnek.   

Benyák Zoltán azonban nem kizárólag a főszereplőkre helyezi a hangsúlyt, a város egyszerű polgárai is apró epizódszerepeket kapnak, majd rendre vissza-visszatérnek. Paradiso egy eleven várossá válik a Requiem lapjain, mi pedig ott élünk a történetben. Végiggondolhatjuk, hogy mi veszett oda a múlt évezred szépségéből, és mi az, ami ránkszakadt a korban, amiben élünk.

A Requiem nem csak egy egyszerű regény. Mire a lángok felcsapnak Paradiso utcáin, nekünk is el kell döntenünk, a most kezdődő útra mit pakolunk be, miféle dolgokat viszünk magunkkal a jövőbe.

Támogasd a magyar írókat, kiadókat, rendeld meg ezt a történetet itt:Benyák Zoltán: Requiem 1.: Egy különös tavasz emlékezete puhafedeles regény (fumax.hu)

 A végítélet órájának története.

A Végítélet óráját 1947-ben hozta létre egy atomtudósokból és 18 Nobel-díjasból álló tudományos szervezet. Ez a szimbolikus időmérő becsült állása mutatja meg, hogy az emberiség mennyire van közel egy esetleges atomháborúhoz, de 2007-ben a klímakataszrófát is felvették a világvége eshetőségei közé. Évente kétszer ülnek össze, hogy megtárgyalják a világ történéseit.

Néhány érdekesség. Az óra alapításakor 7 perccel éjfél előtti időt mutatott

A legrosszabb (a blog írásának pillanatát 2023.03.15 leszámítva) 1953-ban volt, mikor Az Egyesült Államok 1952 novemberében teszteli első termonukleáris fegyverét az Operation Ivy projectben. Majd a Szovjetunió a következő augusztusban felrobbantotta a sajátját, a Joe 4-et.

Ijesztő történelmi tény. Az 1962-es kubai rakétaválság eseményei olyan gyorsan következtek be, hogy a tudósok nem tudták lereagálni. Azokban az órákban azonban kétségkívül olyan voltunk az utolsó robbanáshoz.

A legjobb a helyzet 1991-ben volt, miután a nagyhatalmak lebontották a falat Berlinben, majd aláírták a START egyezményt a fegyverkorlátozásról. Ekkor 17 percre távolodtunk a végső sötéttől, és azt hittük, szép lesz a jövő.

2023 januárjában azonban köszönhetően az Ukrajnai háborúnak, amely Csernobil területé is zajlott, a hidegháború felmelegítésének, és a világ egyéb bajainak, az mutató 90 másodpercre közelítette meg az éjfélt.

Így állunk most. Most sosem volt ilyen rossz a helyzet. Isten óvjon minket, mert abban nem vagyok biztos, hogy mi tudunk magunkra vigyázni.

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_v%C3%A9g%C3%ADt%C3%A9let_%C3%B3r%C3%A1ja