Sade márkiról írni hálás dolog. Gyerekkorom a leghíresebb műveit, a Justine-t
és a Juliette—et csak titokban mertük átlapozni, nehogy valamelyik felnőtt
meglássa, hogy micsoda perverz dolog került a szemünk elé. Aztán a kamaszkor
elmúltával, mikor a márki újra és újra felbukkant az életemben, írások, filmek
formájában, be kellett látnom, hogy ő nem csak egy perverz nőfaló, ahogy
tizenévesen hittem. Több annál. Egy forradalmi gondolkodó, aki gyűlöl minden
berögzült konvenciót. Tudhattam volna, hogy előbb-utóbb beférkőzik
valamelyik regényembe, és egy tavaszi napon, meg is tette.
A regényben próbáltam hűen ábrázolni a praktikáit. Szóval lássuk csak.
Valóan Lacoste kastélyában élt, és amit valóban felgyújtottak a forradalom
idején. A márki tényleg ácsoltatott egy színpadot a kastély oldalába, bár én a
belső részekre tettem ezt a cselekményt. Valóban Latournak hívták a szolgáját,
amelynél izgalmasabb nevet nem is tudtam volna elképzelni.
A szerelmi háromszög, a kisebb bizarr kalandok jobbára az én
agyszüleményeim, de a legfontosabbat megint csak a valóságtól csentem el.
A márki haladó drogos is volt, sőt szerette a nőismerőseit kissé elkábítani,
mielőtt ledöntötte őket a lábukról. Ehhez használt kőrisbogarat, ami bódító
hatású. Talán lehet, hogy nem pont azon a módon, ahogy a regényben
csempészte mások étkébe, de az is lehet, hogy meglepődnénk az
egyezőségeken. Ez már a Sade titka marad.

Kedves márkim, te briliáns őrült. Köszönöm, hogy részese voltál Az utolsó emberignek