Ez itt most nem az Irishmanről szól. Nem magáról a filmről. Abból születik majd remélhetőleg elég írás, blogolás, kritika. Ez itt a mozi estéjéről szól. A sötétről, amikor a moziterembe már nem engedik be a régi hősöket, mert kell a hely a műanyagszörnyeknek.
Az a tény, hogy csak néhány kiválasztott moziban, csökkentett módban mutatják be ezt a darabot, minimum elkeserítő. Mert mikor Scorsese olyanokat rendez egyetlen filmben, mint Pesci, Pacino, De Niro, Harvey Keitel, az filmtörténeti esemény. Ez utóbbi mondatról levágtam a túlzásokat egy zongorahúrral. Piros betűs nap kellene, hogy legyen. És erre mi történik. A stúdiók legyintenek rá, mint keresztapa a könyörgésre.
Nem kell nekik. Egy ilyen felállás. Amiről mi moziszeretők csak álmodtunk. Hogy a régi titánok még egyszer, utoljára, együtt… kamera elé állnak.
A francba velük, igaz?
És hiába hívja segítségül Scorsese a fiatalabb korosztályból Anna Paquint, meg a fél Gengszterkorzó stábját. Akkor se. Nem kívánatos személy.
Elszomorító, szívszorító, igazságtalan.
Ez itt nem arról szól, hogy: „ugyan, kit érdekelnek már a vén csontok!”, „De Niro. Jééé, az még él!” Ezt nem lehet annyival elintézni, hogy eljárt felettük az idő. Meg át kell engedni a helyet a fiatalabbaknak.
A mozival van baj. Valami kipusztult belőle, aminek a hiányát a tömeg talán észre sem veszi. A film azért van, hogy megkarcolja az agyunkat. Hogy szeressünk, gyűlöljünk, féljünk, nevessünk pár órába sűrítve. Része a kápráztatás is, az illúzió. Ez nem is kérdés. Csak a keverék aránya nem mindegy. Rossz dózisokat kapunk.
És végül eljutottunk oda, hogy a klasszikus ízekkel kevert medicina már nem kerül be a gyógyszertárba.
Kár, mi? Majd baromira hiányozni fog, mikor már cukorbetegek leszünk a többi sok szartól.
Ám itt nem a producerek, a filmcézárok a gonosztevők. Ők azt adják, amit mi kérünk. Mi vagyunk a szörnyek a nézőtéren, a fotelekben. Jobban kellett volna néznünk. Azt figyelni, ami fontos. Ami ostoba, és lényegtelen, arról meg elfordítani a fejünket. Ahová nem nézünk, az gyorsan elhal. Tudd, hogy miért fizetsz!
Ezek az öreg, vén gengszterek pedig nagy és csodaszép sírkövet faragtak nekünk. Rá van vésve egész életük. Majd talán viszünk rá virágot, és azt mondjuk: „A francba! Nem így kellett volna történnie.”
