Az adaptáción munkálkodó Tolkien szakértő, Tom Shippey csepegtetett néhány érdekes információt. Tom szerint a streaming óriás néhány kérését visszautasította a Tolkien-hagyaték vezetése, így a klasszikus könyvtrilógia nagy részét nem lehet majd felhasználni mozgóképhez.

2017 novemberében az Amazon 250 millió dolláros ajánlattal ütötte ki a Netflixet és állapodott meg  a Tolkien-hagyatékkal, a HarperCollins-kiadóval és a Warner Bros-szal. Így szerezték meg a fantasy történethez fűződő jogokat, és a tervek szerint körülbelül további 1 milliárd dollárt költenek az adaptációra.  

A részletek ekkor még nem voltak ismertek, de az Amazon vezetése új epikus utazást ígért Középföldén.

A sorozat fejlesztését felügyelő Tolkien szakértő, Tom Shippey, most arról számolt be egy német rajongói oldalnak, a Deutsche Tolkiennek, hogy az örökösök által vezetett Tolkien-hagyaték szervezete megtagadta Középfölde másodkorán kívül más időszak felhasználását. Ez azt jelenti, hogy az Amazon adaptációja egyáltalán nem érinti majd a harmadkor eseményeit, amiben Peter Jackson Oscar-díjas trilógiája is játszódik, és amelynek eseményi során Zsákos Frodó elpusztítja az Egy gyűrűt.

Shippey állítása szerint az Amazonnak "viszonylag szabad keze van" a részletek hozzáadásához, mivel Tolkien nem dolgozta ki a másodkor minden részletét a korábbi regények függelékeiben vagy a Befejezetlen mesék című történetgyűjteményben, amelyet 1980-ban Tolkien halála után adtak ki.

Azonban a szakértő aknamezőnek  tartja a dolgot, amivel nagyon óvatosan akar bánni. A Tolkien jogbirtoklók ragaszkodnak ahhoz, hogy a másodkor lényegi része ne változzon. Sauron támadja meg Eriadort, amelyet egy númenóreiai expedíció ver vissza. Ezután következhet a númenóriak tündöklése és bukása. Mindezeknek, a történelem lefolyásának, változatlannak kell maradnia.

Minden megkötés ellenére az alkotóknak maradtak jogai. Felvehetnek új karaktereket, és felvethetnek olyan kérdéseket, mint például: Mit tett Sauron időközben? Hol volt, miután Morgothot legyőzték? Az Amazonnak jogában áll ezekre a kérdésekre válaszolni úgy, hogy maga alkotja a válaszokat a válaszokat, amennyiben Tolkien nem írta már le azt. A kánonhoz azonban teljes mértékig hű adaptáció kell készüljön, muszáj tartani a határokat, és a végeredménynek „tolkieninek” kell lennie.

Az Amazon Gyűrűk Ura sorozatának várhatóan 2020-ban kezdődik a forgatása. A hivatalos megjelenés dátumát még nem tették közzé, de Shippey elmondása alapján 22 epizódra készülhetünk.

forrás:

https://www.theguardian.com/books/2019/aug/09/amazons-new-lord-of-the-rings-cannot-use-much-of-tolkiens-plot

Ez után a film után olyan nehéz volt nekiállni a bejegyzés megírásának, mint még sosem. De megígértem magamnak, hogy megcsinálom. Ez az utolsó a írókkal, írással foglalkozó sorozatomban, de már értem, hogy miért hagytam a végére.

Négy szereplőnk van. Ez legalább biztosnak látszik ebben a kavalkádban. (Vagy sem :) ) John, akinek boldog életét lenullázta egy tragédia, ezért most orchideákra vadászik a mocsárban. Susan, aki könyvet ír ennek a különös, de inkább különleges férfinak az életéről. Charlie és Donald Kaufmann testvérpáros, akik közül Charlie megkapja a feladatot, hogy forgatókönyvet írjon Susan orchidea-tolvaj című könyvéből.

Két órát néztem ezt a filmet, de nem tudnám megmondani, hogy jutunk el onnan, hogy ez a négy magának való szelíd alak éli a magányos életét, oda hogy egymásra lövöldöznek a mocsárban.

És ebben áll a Adaptáció kiválósága. Hogy nem azt akarom emlegetni, Nicolas Cage milyen jó volt még itt, és egy ikerpárt is el tud játszani. Nem hozom fel Meryl Streepet. Nem háborgok, a sztori összeszedetlenségén, hogy még a háromnegyedénél is csak vakartam az agyam, hogy mi akar ez lenni.

Inkább azt mondom, hogy a filmnek milyen remek láthatatlan transzcendentális vonulata van. Így jó lesz. Ezt ki kell emelnem. Meg azt is, hogy egy orchideát porrá őrölni, és felszívni, mint egy jó kábszit, abban van valami egyértelműen költői.

Az adaptációt nem lehet megfejteni. Nincs is rá szükség. Az egyes pillanataival kell érzelmileg rezonálni, akkor kezd el működni.

 Pár sor a filmből

"Az a legcsodálatosabb, hogy minden virág különleges kapcsolatot alakít ki az őt beporzó rovarral. Egy orchidea a formájával vonz magához egy bizonyos rovart. A párját. A lélektársát. Az semmi mást nem akar, csak párzani vele. Mikor a rovar elszáll, és egy újabb lélektárs virággal porzik, beporozza azt. Sem a virág, sem a rovar nem foghatja fel párzásuk jelentőségét. Honnan is tudhatnák, hogy az ő szerelmük az életet terjeszti? Csak teszik a dolgukat és közben valami hatalmas és csodálatos történik. Megmutatják nekünk hogy éljünk."

Az adaptáció nem való mindenkinek. Ezt ki kell jelentenem.

De ha a megtekintése után elgondolkodsz, azon, hogy párhuzamba állítható-e a rovarok virágról virágra szállása, a beporzás, azzal, ahogy az emberek alkotásai hatnak a lelkekre, akkor működik. Ha felmerül benned, hogy létezik-e egyáltalán Charlie Kaufmann testvére, vagy az csupán a sekélyesebb fele, amitől szabadulni akar, akkor is működik. Ha kérdéseid lesznek az utolsó képkockák után, akkor jó.

Az életről készült könyvből készült forgatókönyv sem lemásolja az eredetit, hanem megmutatja, mit ad át az egyik történet a másiknak. Mit visz magával. Ha el tudsz merülni a rendezetlenségében, a széteséseiben, az összekapcsolódásaiban. Akkor fantasztikus élményben lehet részed.

A Metallicára sokmindent mondtak már. Például olyanokat, hogy a heavy metál királyai, a legnépszerűbbek, legtöbb pénz termelő fémgép, vagy éppen a zenei szabadság elárulói a Napster pereskedés miatt. Olykor felíveltek, máskor lefelé. Voltak nagyszerű albumaik, és khm… kevésbé nagyszerűek. Összeomlottak, majd feléledtek a hamvakból.

Nos a nagy Metallica most új művészeti ágazatban próbálja ki magát.

Gyerekkönyvet fognak kiadni.

Ez már alapjában meglepő lenne, egy olyan bandától, akik nevét olykor Alcoholicának ejtik a rosszmájúak. Egy olyan együttestől, akik olyan sötét és nehéz, de semmiképp sem gyerekbarát dalokat írtak már, mint a Lepper Messiah, a Harvester of Sorrow, vagy My friend of Misery.

Most mégis jön a gyerekkönyv Howie Abrams szövegezésével és Michael McLeer illusztrációival, A-tól Z-ig, ábécésorrendbe téve a banda életútjának fontosabb állomásait a korai garázskorszaktól az arénakoncertekig.

Mielőtt azonban bárki felhördülne, hozzá kell tenni, hogy a Metallica ABC gyerekkönyv bevétele az All within my hands jótékonysági szervezetükön keresztül jó célra fog fordulni.

November 26-án kerül a könyvesboltokba.

Harold Crick adóellenőr, kimért, unalmas, magányos fickó. Nem egy tipikus regényalak. A legnagyobb furcsasága mégis az, hogy hallja a róla szóló könyv mesélőjének hangját. Hallja, mikor kérlelhetetlen nőhangú narrátor elmondja, hogy Harold pontosan hetvenkétszer mozdítja a fogkefét, mikor aktákat lapoz a melóban, és akkor is, mikor a szép cukrászlányt akarja megbírságolni.

A kiszámított, óraműpontossággal zajló élet a feje tetejére áll. Kezd megőrülni a hangtól.

Történetének könyörtelen írója ráadásul a fülébe suttogja, hogy hamarosan meghal és ezzel végetér a sztorija.

Mindez a lehető legrosszabbkor, mikor Harold végre igazi életet kezd élni, és szerelmi viszonya a cukrászlánnyal alakulóban van.

Egyetlen megoldás van, hogy megtalálja a női hang tulajdonosát, az írónőt, és kikönyörögje nála, hogy életben maradhasson.

A Felforgatókönyv címe remek fordítás az eredeti Stranger than fictionból. A történet szokatlan, és szokatlanul jó. Itt összemosódik az írónő és a főszereplő élete, ők ketten egyazon világban léteznek. Mindez természetesen jól bemutatja, hogy az elképzelt szereplők mennyire hozzá tudnak nőni az emberhez, olyannyira, hogy az alkotó képes megváltoztatni a szereplője sorsát, puszta szeretetből.

Will Ferreltől gyógyíthatatlan gyomorforgás fog el, de ebben a filmben még vele is ki tudok békülni. Dustin Hoffman a irodalmár professzor szerepében kellemes és profi, Emma Thompson neurotikus írója pedig a kedvencem a színésznőtől.

A legjobb az egészben, mikor Harold nyomozása során próbálja megfejteni, hogy tragédiában, vagy komédiában szerepel, ebből következtetni sorsára. A Felforgatókönyv e kettő között egyensúlyoz, és lesz belőle a tömegfilmek közül kiemelkedő romantikus mozgókép, ami bár celuloidon látunk, de kissé regény is. Mindezt páratlan ötletének köszönheti.

Sean Connery nem ezzel a filmmel búcsúzott a filmipartól, hanem A szövetséggel, de én mégis ezt tartom méltóbb búcsúnak egy páratlan karrier végén.

A történet abszolút fiktív. Adott Bronx mélyén egy jó képességű fekete srác, Jamal, aki nemcsak a grundon megvillantott kosártudásával tűnik ki társai közül, de tanultságával, irodalomszeretetével. Felfigyel rá egy jónevű gimnázium, és magához csábítja, a gazdag fehér kölykök közé.

Tovább van egy rejtélyes öregemberünk, aki az emeleti ablakból figyeli a kosarazó fiúkat, és máris rossz legendák szövődnek az függöny mögül kukkeroló alakja köré. Jamal balhéból (ejtsd: bátorságpróba) belóg az fickóhoz, aki természetesen rajtakapja a betörőt.

Így kezdődik kettejük barátsága. Aztán kiderül, hogy a társasházi remete William Forester, a Pulitzer-díjas író, aki egyetlen könyvet írt életében, és lassan fél évszázada él visszahúzódva, tojva a nagyvilágra.

A többi adott. Forester pátyolgatja Jamalt, egyengeti a kezdő szárnypróbálgatásait a regényírás terén, a fehérek kissé elutasító iskolájában cserébe a fiú kirobbantja Forestert az apátiából.

William Forester alakját J.D. Salinger a Zabhegyező írója inspirálta, aki maga is a filmben bemutatott remetéhez hasonlóan élte utolsó éveit.

Akárcsak a korábbi filmek, amikről itt a blogon írtam, ez is ízig-vérig irodalom-film. Meg egy kicsit apa-fiú sztori, meg fekete-fehér ellentét. Gus Van Sant a tőle megszokott egyszerű, emberközeli alkotást tett le az asztalra, amit mindig élvezet nézni a felszínre hozott őszintesége miatt.

Dalton Trumbo sikeres forgatókönyvíró az Egyesül Államokban a század első felében. Minden szép, siker, fény, csillogás. Már pályája elején írt remek forgatókönyveket, mint például a 30 másodperc Tokyo felett (1944), de máig híres regényeket is, például a Johnny háborúja (1939). Finoman szólva is tehetséges íróról beszélünk, aki politikailag szocialista realista beállítottságú, és ebből következett a tragédiája.

A díjeső helyett Trumbo úrra a sötét McCarthy korszak szakad rá. (Igen, ez az a kor, mikor üldöztek arrafelé mindenkit, aki kommunistagyanús volt, még akkor is, ha csak bortól volt vörös a orra. Igen, ez az a kor, mikor Ronald Reagen színésztársai ellen vallott). Ez egyébként meg is van jelenítve a filmben, sok egyéb finomságok mellett, mint például a stúdiók hozzáállása, vagy John Wayne arroganciája.

Dalton Trumbo is számkivetett lesz, mert van olyan makacs, hogy ne váljon nézetei árulójává, és kitartson az igaza mellett. Jónéhány társával együtt feketelistás lesz, Írásait félrerakják, őt magát ellehetetlenítik. 1947- ben az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság végül őt és kilenc társát börtönbüntetésre ítéli. 1950-ben közel egy esztendőt töltött rács mögött.  

Szabadulás után sem lesz könnyebb a helyzete. B-kategóriás filmek forgatókönyvét írja, és mikor sikerül befurakodnia a mainstreambe, azt rendszerint álnéven kényszerül tenni. Pedig ezekben az években születnek legjobb munkái. Olyan gigaprodukciókhoz aszisztál, mint a Spartacus, vagy az Exodus. Tévén keresztül nézi, hogy más veszi át a nevében A bátorért (The brave one), vagy a Római vakációért (Roman Holiday) járó Oscar-díjakat. Rehabilitációja csak az ötvenes évek végére történik meg, mikor visszaveszik az Amerikai Írók Céhébe.

Vannak ezek a filmek, mikor a kisember szembeszáll a rendszerrel, és rendszerint a kisember eltiprásával végződnek. Merthogy így realista ez. Ezzel nehéz vitatkozni.

Trumbo története mégis diadallal zárul, kitartó harcával hozzájárul a kommunistaüldöző Egyesült Államok egyik sötét korszakának lezárásához. És hogy mindez önéletrajzon, és tényeken alapul, megkoronázza ezt mozgóképet, és életét is. Ennél jobb reménysugár nem is kell.

Ja... és Bryan Crannston remek választás. Mint mindig.

Szakmámból kifolyólag érdekelnek az írással kapcsolatos filmek. Így bukkantam rá erre a darabra. Egyszerű kis gyöngyszem ez, nincsenek benne világmegváltások, erkélyjelenetes tragédiák, meg nagyeposz.

Van viszont egy lecsúszófélben lévő írónőnk. Lee Israel, aki egykor olyan hírességek életrajzát írta fénykorában, mint Katharine Hepburn, de most inkább küzd a lakbérkifizetéssel, meg a macskája gyógyításával, mint a szavakkal, és hírességek mocskos kis titkaival. Aztán nem bírja tovább, megelégeli lehetetlen helyzetét, és rálép az irodalmi bűn útjára.

Halott írók levelezését kezdi el hamisítani, és árulja gyűjtőknek egyre jelentősebb summáért. A szintén kissé számkivetett Jack Hock lesz a társa ebben a dologban.

A kezdeti szép kaszálás után azonban az FBI figyelmét is sikerül felkelteni, így a végkifejlet adott. Mielőtt még bárki spoilert kiállt, a filmet ne a csattanóért nézze meg, aki akarja.

Inkább Melissa McCarthy és Richard E. Grant alakításáért, és azért, hogy meglássa a nagybetűs irodalomban is mik történnek olykor.

Bennem az csapódott le, hogy egyáltalán mit tekinthető eredetinek a könyvek világában... aztán rájöttem, hogy ez talán nem is számít.

Az élet fikció.

King AZ című könyve 1986-os megjelenése óta tart minket hideglelésben. A történetben felváltva láthatjuk a gyerekszereplőket, és a 27 évvel idősebb felnőtt énjüket. Ez kiváló alkalmat ad az írónak, hogy bemutassa a változásukat a két életkor között. Mindemellett természetesen megkapjuk az irodalom egyik legjobb gonoszát, Pennywise-t, a bohócot, aki képes alakot váltani, a legkülönfélébb, legmeglepőbb módokon terrorizálni hőseinket, és rajtuk keresztül az olvasót.

1990-ben készült néhány epizódos sorozatban még Tim Curry rémisztgette azon nézőket, akik nem merészelték kezükbe venni a 1138 oldalas könyvmonstrumot. Huszonhét évvel később újra mozikba került egy modernizált változat, ami közönség, és kritikai sikert is aratott. Pennywise, a bohóc most elevenebb, mint valaha. Lássuk most, hogy jött világra őrémsége.

King mester maga is felfedett néhány műhelytitkot a bohóc születésével, és egyik legismertebb regényének írásával kapcsoltban. Az író egy kiszáradt folyómeder feletti fahídon ment át, mikor eszébe jutottak gyerekkorának rémtörténetei. Egészen pontosan A három kicsi kecske sztorija, amiben a kecskék egy hasonló hídon kelnek át, ami alatt egy troll lakik. A troll aztán megállítja a kecskéket, és meg akarja enni őket. Az első kecske azt mondja, hogy ő még túl kicsi, a troll pedig jobban jár, ha a másodikat eszi meg, mert ő sokkal nagyobb. A második kecskével is hasonlóképpen jár a troll. Ő a harmadikat javasolja megevésre. Mikor a harmadik kecske megérkezik, szarvával kiszúrja a troll szemét, így mindhárman átjutnak a hídon.

Kingre már gyerekként nagy hatással volt a mese. „Ez valami olyan volt, ami nagyon ártatlannak tűnt a felszínen, de alatta végtelenül gonosz.”

Ez lett a mágikus pillanat, amikor elkezdett gondolkodni a gyermekkor fantasztikus félelmein, és azon, hogy ezek mivé válnak egy realistább felnőtkorban. A képzelt szörnyek valóságossá válása. A gondolat annyira befészkelte magát a fejébe, hogy nem hagyta nyugodni az ezt követő két évben. Érlelődött, alakot váltott. A rozoga fahíd Derry városává változott. A város alatt pedig ott húzódnak a csatornák, elfeledett alagutak, ami ideális élőhely egy mesebeli troll számára. Aztán 1981 nyarára elegendő részlet alakult ki az író elméjében, hogy elkezdjen komolyabb kutatásokat végezni a témában. A szöveg kezdett alakot ölteni.

Megvolt hát a színhely a sztorihoz. King az írás idején Bangor városában lakott családjával, így a bangori helyszínek is beleszövődtek a cselekménybe. Az utcák, a terek egyébként más munkáiban is visszaköszönnek. A város önálló karakterrel bír a történetben, zűrös történelemmel, és természetesen egy túlvilági gonosszal.

King elmondása szerint sokat sétált a városban újra és újra feltéve magának a kérdéseket: „Mi történt itt? És ott?” Bangor elég kemény hely volt akkoriban, az író pedig úgy gondolta, hogy a helyiek történeteit a múltból szintén beépíti a sztorijába. Az egyik legszomorúbb történet az éjszakai klubban történt tűzeset volt. A szesztilalom idején a Brady-banda néven ismert gengszterek csúnya lövöldözést rendeztek ott, amit gyújtogatás követett.

Számos érdekes pletykát hallott a város régi csatornarendszeréről, aminek nagyrésze elhagyatott volt.

A saját képzeletét és a városi legendákat ötvözve született meg Derry bűnös múltja a huszonhét évenként bekövetkező borzalmakkal, gyermekgyilkosságokkal, amelyeket elfed a múlt köde… míg aztán bő emberöltővel később újra kezdődnek a dolgok.

A legérdekesebb anekdota még hátra van. Pennywise az alakváltó bohóc születése. Egy Conan O’brien tévéműsorban King elárulta a részleteket. Ki gondolta volna, hogy a bohóc nem születik meg, ha King nem vállalkozik egy általa gyűlölt repülőútra?

„Egy könyturnén voltam. Az első nagy könyvturnémon. Az első osztályon utaztam, mikor megjelent Ronald McDonald bohócnak öltözött fickó. Természetesen éppen mellém szólt a jegye. Olyan vagyok, mint egy mágnes, ami vonzza a bizarr dolgokat. A McDonald’s bohóca cigarettára gyújtott, és koktélt rendelt. Nem bírtam megállni, megkérdeztem, hogy honnan jött. Ő azt felelte: McDonald’s-földről. Kiderült, hogy Chicagóban járt egy gyorséttermi vezető állásinterjún.”

Hát ez indította be a fogaskerekeket az író fejében, és még hozzátette: „Ez egészen szürreális. Ha a gép lezuhan, egy bohóc mellett halok meg.

3: Hasfelmetsző Jack Londonja

1888. London. A Whitechapel kerületben úgy hullanak a nők, mint a hideg őszi zivatar. Ez egy másféle pokol. Nem hamu és láva, hanem eső és kockakő. Lucifer nem merészkedne ide, mert éjszakánként az utcákat járja a Hasfelmetsző.

Anglia számomra irodalomban és misztikumban gazdag hely. Az egyik legnagyobb – és minden bizonnyal legsötétebb – titkot Hasfelmetsző Jack története adja. A világ első sorozatgyilkosa. Illetve biztosan nem az első, csak első, aki médiaszenzáció lett. A rendőrség bevonta a sajtót, hátha az segít a nyomozásban. Nos nem segített, viszont szerintem Jacknek köszönhetjük, hogy a ma esti hiradónk olyan, amilyen. Mivel a félelem a legerősebb érzelem, ezért ma is a szörnyűség, a legjobban eladható hír. És sajnos ez egy ideig még így is marad.

Az utolsó emberig írása közben Jack történetében a többiekéhez képest is igyekeztem pontosabb lenni. Nem nagyon volt választás, mert jól dokumentált gyilkosságokról van szó. A dátumok – hacsak nem gépeltem valamit félre – egyeznek a meggyilkolt nők haláleseteivel. A színhelyen hagyott szőlőfürt is stimmel, az utca és kocsmanevek. Az ezernyolcszázas évek végének Londonja, ahol borzongató járni, de én azért élveztem.

Amit különlegesnek éreztem a korabeli leírások olvasásakor, hogy bár csak néhány évre vagyunk  az ujjlenyomat használatba vételéig (1903), mégis a középkori babona még nagyon erős. A korabeli londoni folklór szerint a halott tekintetében tükröződik a gyilkosának képe, merthogy az az utolsó, amit látott. A rendőrök is lelkesen fényképezték az áldozatok szemét, pontosan úgy, ahogy Aberline felügyelő és orvos barátja is tette Az utolsó emberig lapjain. Merthogy az én nyomozóim nem engedhetik meg maguknak a Sherlock Holmes féle racionalitást. Nekik le kell merészkedniük a megfoghatatlan szintjére, hiszen tudják, már sokszor szembekerültek egymással a történelem alatt, így a hagyományosan megszokott élet külsőségei mögé kell pillantaniuk. Jöhet a fotográfus, és a regényből kiderül, vajon kinek a képét adja vissza a halott tekintete.

Szóval, Jack. Bármennyire is félelmetes alak vagy, örülök, hogy rákényszerítettél az írásra. Nélküled más lett volna ez a könyv. Persze nem volt választásom,. Ki mert volna neked nemet mondani.