Ezt az üzenetet most kaptam. Annyira jólesett, annyira kis csodának éreztem, hogy muszáj megosztanom veletek.
Valódi szájmenés a virtuális térben
benyakzoltan
"Kedves Zoltán!
Borzongató könyvek Halloween éjszakájára
Stephen King: Csontkollekció. Csak azért se vagyok hajlandó idetenni King bohócos könyvét. Ahhoz elég csapot nyitni a konyhában, és piros lufi száll ki onnan is. Viszont mindenképp fel kell szólalnom a novelláskötetek mellett, mert a novella méltatlanul haldokló műfaj. Itt van rögtön a Csontkollekció finom kis gyűjteménye. 24 rövid történet. Szóval akár a nap minden órájára jut egy finomság. Egy ilyen rémmesetár olyan nekem, mintha a Meghökkentő meséket, vagy a Végtelen határokat nézném. Mindegyik egy kicsit másféle borzongás. Akad itt klasszikus nyolcvanas évekbeli horror, mint a Tutaj, kissé sci-fibe hajló térugrásos történet, a Jaunt, vagy sokak kedvence, a Köd, amikor a szupermarketben ragad pár kisvárosbeli lakos, és nem tudnak kijönni, mert a városra telepedő ködben … szörnyek vannak.
Anne Rice: Memnoch a sátán. Megintcsak nem az Interjú a vámpírral, vagy a Lestát. Inkább egy másik kedvenc Anne Rice könyvem. Az írónőtől nem könnyű olvasni. Ez nem egy habkönnyű próza, teliholdas kalandokkal. Inkább pszichikai líra az egész, amit nem mindig egyszerű megemészteni. (A Hegedű című könyve nem is ment.) Lestat persze most is szerepel, de ezúttal az útitársa Memnoch, maga az ördög. Együtt kirándulnak, mennybe és pokolba, próbálják megérteni a teremtést. Tetszett a filozófiája, a gondolatai. Inkább azoknak ajánlom, akik szépirodalmibb rémtörténetre vágynak.
Clive Barker: Korbács. Ifjúkorom egyik kedvenc meséje. Állíthatom, hogy nem rajonganék most így a dark fantasyért, ha nincs a Korbács. Már a koponyás, gyűrűs borító megfogott, és az igazán bizarr dolgok még csak ezután jöttek. Nem egy szokványos sztori. Figyeld csak: „Gyönyörű szőnyegbe szőtték világukat a Látólények, hogy elrejtőzzenek az emberek ridegsége elől. De egy liverpooli ház padlásán a szőnyeg alvó szövete váratlanul életre kel, s hosszú téli álmából feltámad az Éden csodálatos, sokdimenziós világa. Az élő szőnyeg felbomlott szálait minden gonosz fondorlat és veszély ellenére újra kell szőni, különben végpusztulás fenyegeti a tökéletes harmónia polgárait.”
Még most is beleborzongok. Ideje lenne újraolvasni.
Poe. Aki műfajt teremtett. Írhatnám a kút és az ingát. Amiben beléphetünk egy halálraítélt gondolataiba, ha valaki efféle „könnyed” kikapcsolódásra vágyik. Vagy ott van a Morgue utcai kettős gyilkosság, amiben Poe előkészítette a terepet a racionális detektívregénynek, hogy Conan Doyle úr Sherlock Holmes figurájának legyen honnan kinőni. De ha tényleg csak pár perced van olvasni, akkor hallgasd meg A holló károgását. Annál horrorversebb vers nem is kell idén rémünnepre.
Gaiman: Sandman. Hogy legyen egy kakukktojás is. Merthogy a Sandman nem könyv, hanem képregény. Persze azért a keményfedélbe burkolt eddig megjelent két kötettel testépíteni is lehetne, szóval nem egy trafikos füzetkéről beszélünk. Mr. Sandman, az álmok ura jó pár egymástól független történeten keresztül tart velünk. Az egyes tételeket Neil Gaiman szerezte, de a grafikusok cserélődtek körülötte. Így sokféle rajztechnikát csodálhatunk meg, a megannyi történetben. Az én kedvencem az, mikor az író a pincébe zárva tartja a múzsáját… meg az mikor az álmok ura fejtörőst játszik a pokol démonaival… meg a többi.
Csak az olvasólámpát hagyd égve, húzd be a függönyt, és lapozz… ha mersz.
Ha pedig mindet olvastad, itt a tavalyi könyvajánló:
Természetfeletti rettenet az irodalomban
Grafikai pályázatot hirdetett a MAGYAR H. P. LOVECRAFT TÁRSASÁG ÉS A MEMENTO MORI EGYESÜLET. A pályázat témája a Természetfeletti Rettenet az Irodalomban. Ezekről beszélgettem Tomasics Józseffel.
Mondanál néhány szót először a MAGYAR H. P. LOVECRAFT TÁRSASÁGról? Mióta léteztek, mivel
foglalkoztok?
Az egyesület létrehozásának az ötlete még 2016-ban fogalmazódott meg bennem. Akkor már a hazai
lovecraftiánus közösség kezdett magára találni, és látszott, hogy ha szeretnénk fenntartani a
folyamatos fejlődést, akkor szükség lesz egy olyan, szervezetten működő egyesületre, amely
működési formájából adódóan szélesebb körben tudja képviselni a közösséget. Végül, közel egy éves
előkészítés és bejegyzési huzavona után 2017. augusztus 9-én hivatalosan is megalakult a Magyar H.
P. Lovecraft Társaság (MHPLT) kulturális egyesület.
Az MHPLT elsőleges célja H. P. Lovecraft munkásságának megismertetése, népszerűsítése, terjesztése
annak érdekében, hogy a magyar köztudatban letisztult és reális kép alakuljon ki személyiségéről,
életéről, irodalmi és szakmai munkásságáról, a világirodalomban betöltött pozíciójáról.
Az egyesület munkája sokrétű, számos projekt fut párhuzamosan. Elindítottuk a Lovecraft F.A.Q.-t,
amelyben tévhiteket oszlatjuk el életével és munkásságával kapcsolatban, fordítás alatt van
levelezésének egy töredéke – a teljes levelezését képtelenség lenne lefordítani, hiszen élet során
több mint 70 000 levelet írt -, ugyancsak fordítás alatt van egy életrajzi kötet, készülünk online
enciklopédiával, van interaktív biográfiánk, rendszeresen szervezünk nyereményjátékokat; jelenleg
éppen tart a #HPL130 nevű kaland. végül pedig 2019-ben megrendeztük az I. Országos H. P. Lovecraft
Találkozót. Ez volt az első olyan egésznapos találkozó, amely kifejezetten Lovecraftról szólt, és azt
hiszem, kijelenthetem, hogy elképesztő sikeres volt a rendezvény. Az OHPLT-t minden évben meg
fogjuk rendezni, amennyiben nem szólnak közbe a Nagy Öregek, a 2020-as találkozót a koronavírus-
járvány miatt kénytelenek voltunk 2021-re halasztani.
Sok pályamű érkezett? Milyen volt a felhozatal?
A magyarországi Lovecraft közösség relatív kicsi - talán ebből is adódik, hogy példaértékűen
összetartó -, éppen ezért minket is meglepett, hogy kilenc elképesztően tehetséges alkotó műveit
tudtuk kiállítani. Egy pályázó több alkotást is küldhetett, így végül majdnem gondban voltunk a
helyszínen, hogy mindegyik képnek megtaláljuk a megfelelő helyet, de végül sikerült, és így igazi
lovecrafti hangulat tölti meg a kiállításnak helyszínt biztosító Macskát.
A felhozatal pedig… Mindenkinek szívből tudom ajánlani, hogy személyesen is látogasson el a
kávézóba, hiszen a kiállítás október 6-ig még megtekinthető a Macskában (Budapest, Bérkocsis utca
23.). Ráadásul a kiállítás után az alkotások egy része árverésre kerül, a befolyó összeggel pedig a
licitálók az MHPLT és a Memento Mori Egyesület munkáját támogathatják.
Digitális és klasszikus festékkel készített művek is érkeztek? Mi volt az arány?
Erre a kérdésre pontosan nem tudok választ adni, mivel én nem voltam ott a megnyitón a
pályaműveket pedig hozzánk, és az MM-hez is küldték az alkotók. Szóval ez a kérdés igazából
szerintem kimaradhat.
Te mikor ismerkedtél meg Lovecraft munkásságával, és szerinted ő miért kuriózum a műfajban?
Nálam ez egy kétlépcsős folyamat volt. Még középiskolás éveim alatt került elém a Valhalla kiadó
Cthulhu hívása kötete, de akkor nemigazán fogott meg a lovecrafti rettenet; akkoriban a fantasy volt
nálam a zsáner. Kellett hozzá jó pár év mire ismét előkerült – az már a Szukits-féle kötet volt -, és
akkor már azonnal maga alá temetett a rettenet. Onnét pedig már nem volt megállás, weird
irodalom, klasszikus rémirodalom… örök szerelemnek tűnik. Az én példámból is látszik, hogy ha
valakit Lovecraft művészete elsőre nem talál meg, koránt sem biztos, hogy ez később nem történik
meg. Mindenképpen úgy gondolom – ahogy Lovecraft is vallotta a rémirodalomról -, hogy a művek
valódi tartalmának átéléséhez kell egy bizonyos affinitás; időt kell hagyni, hogy a történet, a
mögöttes tartalom kiteljesedjen az olvasóban. Nyilván ez mindenkinél máskor és más módon bukkan
fel, azonban azt vallom, hogy ha elsőre nem is bejövős Lovecraft, mindenképpen érdemes
megismételni a próbát.
Nem kell feltétlenül Cthulhu-val, vagy az Őrület hegyeivel kezdeni, sőt! Az MHPLT oldalán van egy
novellaajánló rész kezdők számára, ezt mindenkinek érdemes átböngésznie, aki frissen ugrana fejest
a kozmikus rettenet irodalmába.
Lovecraft művészete – akárcsak személyisége – végtelenül összetett, élete során sokat változott,
fejlődött. Számos olyan szerző volt életében, kiknek művei nagy hatást gyakoroltak rá – Pope, Young,
Johnson, Fiske, Thomson, Frazer, később persze Dunsany, Machen, Blackwood, M. R. James stb. -, és
voltak olyan szakaszai munkásságának, melyekben érezhető ezen szerzők hatása. A 18. századi
irodalom antik világa alapozta meg irodalmi érdeklődését, innét indult pályafutása, melyben voltak
hosszabb, rövidebb kitérők, szünetek. Ez egy elképesztően összetett folyamat, melyhez nagyban
hozzájárultak az életében bekövetkezett változások, egészségi állapota, és legfőképp formálódó
filozófiai nézetei, melyre irodalmi munkássága épült. Ez a filozófiai gondolat, a kozmicizmus, egyszere
metafizikai, etikai és esztétikai álláspont. Lovecraft úgy gondolta, hogy az emberiség — valószínűleg
— egyedül van az univerzumban, legalábbis nincs arra mód, hogy kapcsolatba lépjünk
földönkívüliekkel. Szakított az egyénközpontú irodalmi felfogással, azzal, hogy ármánykodó
istenségek garázdálkodnak a mélyűr legsötétebb sarkaiban, minden és mindenki a mi vesztünket
akarja okozni; nullára redukálta az emberiség jelentőségét művészetében.
Miért vonzzák az embereket a rémtörténetek?
Ezzel kapcsolatban egyesületünk alapítótagját, Dr. Szabó István Zoltánt, a Próza Nostra
blog főszerkesztőjét idézném az Azonnali.hu cikkéből:
https://azonnali.hu/cikk/20180622_fekete-csapok-a-kodos-erdo-melyerol-miert-szeretunk-rettegni
Az idézet innét származik.
„Azért is szeretjük a horrort, mert kontrollált, veszélytelen körülmények között félhetünk.
Tulajdonképpen domesztikáljuk egy időre a saját félelmünket, miközben valamilyen módon mégis
csak megéljük, de a fikció rendkívül nagy biztonságot adó távolságából.”
Egy időre képesek vagyunk kiszakadni a való világból, és a hétköznapok félelmeit olyanokra cseréljük,
melyeket különösebb áldozat nélkül tudunk megélni. Lovecraft rémirodalmában azonban ez nem
ennyire egyszerű, hiszen művészetében a tudás, a felismerés, maga a tapasztalat a rettenet forrása,
nem pedig annak a tárgya. Jelentőségünk eltörpül az univerzum végtelenjéhez képest térben és
időben egyaránt, és ebből a mennyiségi jelentéktelenségből következik minőségi jelentéktelenségünk
is, ami a kozmicizmus vezérgondolata. Ez a filozófia munkásságának alappilére, amely a jelentős
átalakuláson átment horrorirodalomhoz képest még mindig időtálló felfogás. Ebből adódóan a
klasszikus rémirodalom még ennyi év után is képes újat mutatni. Ismeretlen területre kalauzolja az
olvasót, aki, ha rendelkeznek a már említett affinitással, képes lesz átértékelni az emberiségről vallott
nézeteit. Ez a fajta felismerés pedig igazán egyedülálló „élményt” nyújt.
Linkek:
Még öt remekül sikerült könyvborító
Nézd ki van itt!
Timur Vermes könyvében Hitler felébred 2011-ben egy új és modern világba. Előbb rácsodálkozik, majd a tőle megszokott vehemenciával karrierbe kezd. Micsoda felütés! Micsoda szatíra! Kell-e ennél jobb borító, aminél már a kirakaton keresztül megmondható, hogy kit találunk odabent, hogy ki a főszereplő?
Ez így tökéletes!
1984
A nagy testvér figyel! Orwell a politikai berendezkedések kritikusa, a szociodrámák szakértője. Az 1984 pedig a disztópiák királya, a hatalom kegyetlenségének örök regénye. Ajánlott elolvasni mindenkinek, függetlenül attól, hogy milyen rendszerben él.
Mi is lehetne jobb borító téma, mint a figyelő szem, ami a kisemberre irányul. Akkor jó, ha megborzongsz, mikor ránézel a borítóra. Mert az 1984-et lehet olvasni, és lehet, hogy ő olvas benned.
Csillagok háborúja sorozat
Az Agave borító sorozta az amit mindenki minimalistának nevez. Divatjukat élik az efféle borítók, én azt gondolom, ez mégis kiemelkedik a mezőnyből a kreativitásával. Az ötlet láthatólag az volt, hogy a kép a képben játékot játszák. Az első egy romaosztagos sisakjának kontúrjában láthatjuk a Tatooine sivatagát benne a két robottal. A Birodalom visszavág borítóján, Yoda körvonalai a mocsárba ragadt X-szárnyút mutatják. A Jedi visszatérben pedig Vader maszkja valójában az egymással kardozó apát és fiút, és a maszkba még a második Halálcsillag vázát is sikerült megjeleníteni. Kreatív, ötletes megoldások mind.
A Dűne
A Dűne a szívem csücske, és mindig az is marad. Én a kozmosz fantasztikus könyves kiadást olvastam, még gyerekként.
Ebbe a Dűne messiása borítóba neten botlottam bele, és egyből belehabarodtam. A homokdomb gerincén álló alak, feltehetőleg maga Muad-dib, a messiás, a távoli bolygókat, galaxist nézi.
Valahogy benne van a Dűne lényege ebben a grafikában. Reménykedjünk, hogy decemberben olyan filmet kapunk a mozikban, ami érti és érzi a Dűnék közt száguldó szeleket.
Dolores
Nálam ez a nyerő. Sajnos ez is külhoni. Mikor először megláttam, felhördültem. Mindig is szerettem Dolores történetét. A keserű vallomást, a Kingtől szokatlan elbeszélési formát.
És a borító... benne van minden, ami a könyvben. Dolores Claiborne félig szörnyként magasodik az olvasó fölé, a feje felett a sötét glória egyszerre hold és nap (mert a történet napfogyatkozáskor játszódik), ez kitaszított angyallá teszi őt. És a slusszpoén, hogy az egész úgy van festve, mintha egy mély kútból néznénk felfelé. Hogy miért? Ha nem tudod, én sem mondom meg.
Olvasd el!
Könyvműhely - Sztoritípusok 7: Extrém történetek
Sztoritípusok – 7. Extrém történetek
Az extrém vizeken megint csak a főszereplő személye körül bonyolódik a cselekmény. Hősünk szociálisan kirívó eset, és ennek tetejébe érkezik egy hatás, esemény, ami elsodorja őt nyomor, hanyatlás felé. A történet végén általában az őrület, gyilkosság, öngyilkosság várja hősünket.
De ne szaladjunk ennyire előre.
1: A történet első felében meg kell mutatnunk a másságát, szimpátiát kell ébresztenünk „más” emberünk iránt. A karakter kibontását itt még nem szokás túlzásba vinni. Semmiképp se unatkozzon az olvasó. Néhány jellemvonás, hogy megértsük a szereplőnk.
2: A második szakasz nyitányában jöhet az esemény, ami belöki a cselekményt. Bekövetkezik az esemény, ami kilöki a medréből az életet. Szereplőnk cselekedetei egyre meredekebbé válnak. Ezek bemutatásához azonban pontosan ismernünk, és mutatnunk kell a lelki folyamatokat. Az extrém történetfajta kívánja meg talán a legerőseb pszichológia hátteret.
3: A kisodródás folyamán egyre több határátlépést mutathatunk. Ezek az események, mikor a „más” típusú hősünk megsérti a szociális szabályokat, a törvényeket, egyre több a súrlódás közte és a világ többi része közt. Az olvasó érezheti, hogy valami végső kataklizma felé sodródik.
4: A lezárásban vagy elbuktatjuk hősünket, vagy feloldozzuk. Az utóbbi talán nehezebb megoldás. Itt egy rosszul ábrázolt karaktertöréssel elronthatjuk a történetet. Nem lehetetlen, hogy a szereplőnk hirtelen kompatibilissé válik a világgal, de erre azért kicsi az esély, és kevés a példa. Az esetek többségében vagy az elkerülhetetlen tragédia következik be, vagy a hősünk „elmenekül” a világból.
Mindig is szerettünk csámcsogni azokon az alakokon, akiknél „elszakad a cérna”, akik áthágják a szabályokat, az elméjük inkább az őrületet választja, semmint a „normális” működés.
A extrém történetforma akkor éri el célját, ha megértetjük az olvasóval, mindenkinél eljöhet a „szakadás” pillanata. Ahogy a rémtörténetek is akkor működnek a legjobban, ha hétköznapi környezetben lopakodnak mögénk, úgy itt is erről van szó. A félelmetes az, hogy ez velünk is megtörténhet.
Könyvben: Stephen King: Ragyogás, Filmben: Michael Douglas: Összeomlás.
A holtak középkora - Lázár evangéliuma
A Lázár evangéliuma jópofa húzás. A történelmi regény és a zombihorror házasítására nincs sok példa. Valahogy mégsem idegen az egész. Passzol egymáshoz, mint a nyereg a lóhoz, vagy mint egy Anjou király fejére a korona. Tudjuk, hogy a középkornak megvoltak a maga járványai, pusztulásai és hullahegyei. És hogy a hullák most Visegrád várának kapuját döngetik? Miért is ne?
Jönnek sorban Bíró Szabolcs hősei. A régiek, a Lackfiak, az Anjou-ház szülöttei. Néhány új is felbukkan, mint például maga Toldi. Aztán felsorakoznak, hogy összecsapjanak a dél felől érkező hordákkal, csattogjanak a kardok, ropogjanak a csontok.
A háromnegyedénél már elkezdtem morfondírozni, hogy miféle befejezést írt Szabolcs ennek a hozzá képest is rendhagyó történetnek. Egyrészt megnyugtatott a lezárás, másfelől meglepett. Nem fogom lelőni a végét, de van bennem egy sanda gyanú, hogy lesz még itt Holtak középkora, nem is olyan soká, talán csak Huszonnyolc héttel később. J Legyen így. Vágja a hideg acél a járkáló halottak seregét!
5 remekül sikerült könyvborító
A cápa
Ez a borító olyan jó lett, hogy még Hollywoodnak is megfelelt, és a mozifilm plakátjára átvették. Az óceán nagy és sötét, a cápa és az ember arányai megmutatják, hogy ki milyen esélyekkel indul ebben a küzdelemben.
Peter Benchley később megbánta, hogy megírta ez a könyvet, amivel olyan szörnyekké tette a cápákat, amit jóideig nem fognak levetkőzni magukról. Spielberg talán nem sajnálja ennyire. Élete egyik nagy dobását összehozta.
Fahrenheit 451
Mindig is azt gondoltam, hogy a Fahrenheit 451 -et a berlini könyvégetés indukálta. Bradbury disztópiájában pusztítják a művészetet, filozófiát, minden, ami papírra íródott. Az, hogy miért rossz elégetni egy könyvet, az rajta van ezen kötet borítóján.
A fedlapon látható ember könyvoldalakból áll, a tűz már ropogtatja a csontjait. Ez lesz hát, ha meggyújtjuk a regényeinket. Vele égünk mi is. Ha nem is a húsunk, a bőrünk, de valami odabent a fejünkben elvész, lángok martaléka lesz.
Olvassátok!!!
Az út
Cormac McCarthy nem az a típus, aki hegyekben ontja magából a regényeket. Mondhatni ritkán hoz valamit, az viszont nagyot tud sebezni az emberen.
Ha a Véres délköröket nem is olvastad, akkor is hallhattál a Nem vénnek való vidékről, vagy Az útról. Ez utóbbi egy posztapokaliptikus dráma. Nehezen vánszorgó kevés szereplővel, kietlen és végtelen mondatokkal, szikár prózával.
Ez a borító éppen ilyen. Telitalálat. Ezt már csak úgy lehetne fokozni, ha fekete-fehér lenne.
Miért kell Kafkát olvasnod, mielőtt elvesztegeted az életed.
Nemcsak a cím kapós, de a borítógrafika is. Egy bogár könyvet olvas, ami nemcsak Kafka leghíresebb novellájára utal, de az olvasót is bekóstolja.
Merthogy, ha nem olvasod el ezt a könyvet, akkor csak olyan rovarléted lesz, mint Kafka hősének.
Azt hiszem, ez attól remek, hogy a téma, és a marketing összeért a borítón. Morbiditásában van valami megkapó.
A rossz hely
Hegyekben állnak a horrorirodalomban azok a könyvek, aminek az elején a ház áll a hegyen. De számomra ez a korai kilencvenes évekbeli az egyik legszebb.
Komor viskó a parton. Még ki se nyitottuk a regényt, de már tudjuk, hogy itt bizony baj lesz. Aztán szembekapjuk Koontz egy korai művét, ami valljuk be kiemelkedik a munkásságából.
Vannak jól sikerült darabjai, de ha Koontz élményt akarsz, a Rossz helyet ne hagyd ki. Nyisd ki a könyvet, aminek az elején a hegyoromra épült ház áll. Ha mered.
Magyar grafikus a Megadeth képregényben
A Megadeth mindig is újító ötletekkel teli banda volt. A 35. évfordulójukat egy 350 oldalas képregényben összegzi eddigi munkásságát. A Death by design kötetben legfontosabb dalaikat mind kaptak egy-egy saját történetet, az egyiket pedig magyar honfitársunk alkotta, Németh Gyula. Vele beszélgettem:
Mondj egy pár szót magadról. Mikor kezdtél rajzolni, mi volt az első megjelent rajzod?
Ez trükkös kérdés, mert mielőtt illusztrációval, képregénnyel kezdtem kicsit komolyabban foglalkozni 2014 -2015 tájékán, előtte logókkal és arculatokkal foglalkoztam, és azok is sok helyen megjelentek. Több sorozatnyi sport kártyát is illusztráltam, amikből Amerikában rengeteget legyártottak. Az első teljes képregényem a 2017-es Rabtársak a Gulag-on volt, amit iskolák kaptak, boltokba sajnos nem került. Dávid Ádám írta, és több mint 100.000 példányt nyomtattak belőle. Külföldön először egy francia magazinban jelent meg képregényem. Egy négy oldalas bűnügyi sztori volt. Aztán a tavaly januári Megadeth sztori volt az első angol nyelvű képregényem. Sokat jelentett nekem, hogy a nagy múltú Heavy Metal magazin gondozásában jelenik meg az album.
Inkább festőnek, vagy rajzolónak tartod magad? Vagy a modern grafikus lét már mindkettőt magában foglalja?
Festőnek egyáltalán nem tartom magam, bár szoktam digitálisan festeni. Ha egyszer rászánom az időt, többet fogok papíron próbálkozni akvarellel, vagy hasonlóval, mert amikor nagy ritkán használom, nagyon jól szórakozom.
Kézzel szeretsz jobban dolgozni, vagy digitálisan?
15 évig vektoros anyagokat gyártottam, több mint ezer emblémát terveztem. Amikor újra komolyabban elkezdtem kézi rajzzal foglalkozni, abból is a digitálisat preferáltam, főleg a kényelem miatt, de egyre inkább igyekszem rávenni magam, hogy többet dolgozzak papíron. Valahogy maradandóbbnak, értékesebbnek érzem, még ha ez nincs is feltétlenül így.
Mik azok a munkák, amire a legbüszkébb vagy?
Mindenre büszke vagyok, amibe sok munkát fektettem. Az elmúlt évben megrajzoltam 150 oldalnyi képregényt. A végeredményre remélem büszke leszek, amikor mindent a kezembe foghatok. Egy része már megjelent, - Steve Niles Criminal Macabre sorozatának új epizódjai a Dark Horse kiadónál- egy másik része idén fog megjelenni. Szintén büszke vagyok a Doktor Moreau szigete illusztrált verziójára, amivel nagyon sokat dolgoztam, és ha minden jól megy, idén végre megjelenik. Májusra volt eredetileg betervezve, aztán történt, ami történt. Nyilván sok apró munka is eszembe jut, amire büszke vagyok, ezeket nem sorolnám fel külön-külön.
Hogy kerültél bele a Megadeth válogatásba? Ennek részletesen meséld el a sztoriját.
Tony Lee-t korábbról ismerem, a CEU-n tartott előadást, amikor először beszélgettünk, aztán meghívott egy londoni comic conra, aminek ő az egyik szervezője. Néhány hónappal később jelentkezett ezzel a lehetőséggel, és bár bevallom, a Megadeth munkásságát nem ismertem, de az általa felvázolt világ rögtön megtetszett. Ilyen egyszerűen ment a dolog.
Hogy alkottad meg a meg a Megadeth Wake up Dead rajzvilágát? Hányszor hallgattad meg a dalt? Milyen rajzfázisokat végeztél te?
Mindig idegenkedtem az olyan sztoriktól, ahol a képi világ már egy korábban ismertté vált történetből ismerős lehet. Ezért általában nem szeretem a cyberpunkot sem. Milliószor láttunk már esős, neonnal megvilagított, túlzsúfolt jövőbeli utcákat és hasonlókat. Ennek ellenére nagyon tetszett a gondoltat, hogy most kipróbálhatom magam egy hasonló műfajban. A neo-noir egy nagyon hálás stílus valakinek, aki a sci-fit és a bűnügyi történeteket is szereti, úgyhogy nagyon szívesen vágtam bele és igyekeztem egy sajátos világot kitalálni ezen a néhány oldalon. Ráadásul Tony sztorija egy kicsit a régi Meghökkentő Mesék c. sorozat fordulatait juttatta eszembe, amit szintén nagyon szerettem. A dalt párszor meghallgattam, és tetszett, hogy Tony milyen kreatívan értelmezte a dalszöveget.
Milyen volt együtt dolgozni a képregény írójával Tony Lee-vel? Mennyi volt a szabad kezed?
Tonyval könnyű volt a munka. Dolgoztunk más projekteken is együtt, és mindig elég nagy mozgásteret biztosít, a vizuális elemekbe nem szól bele.
Volt-e levélváltás, vagy más interakció Dave Mustaine, vagy az együttes más tagja közt?
Köztük lehet, hogy volt, engem kihagytak belőle.
Mesélj arról, hogy mi az, amin most dolgozol, és mi jöhet tőled a jövőben?
Illusztrátorként folyamatosan dolgozom szerencsére most is, de közben írókkal is törjük a fejünket különböző sztorikon, meglátjuk, hol találnak majd "otthonra". Eredetileg nyárra vártam a megjelenését egy két részes horror képregénynek, amit szintén Steve Niles-szal csináltunk, a címe The Possessed. Lehet, hogy ez ki fog most kicsit tolódni. A Doktor Moreau szigete remélem szeptemberben végre ki fog jönni. A Dark Horse pedig decemberben jelenteti meg a már korábban említett Crimnal Macabre gyűjteményes kiadását. Amikor egy kicsit csitul a COVID-ügy, akkor szeretnék visszatérni egy korábbi könyv ötletemhez is a magyar folklór teremtményeiről. Ezekből a lényekből már készült egy kiállítás tavaly novemberben Hong Kongban, az ott látottak adnák a könyv gerincét.
---------------
Gyula Németh
illustrator/graphic designer
https://gynemeth.com/
Instagram/gynemethart
twitter.com/gynemeth78
Benyák Zoltán
Writer/író
instagram.com/ benyakzoltan
http://www.facebook.com/Benyák-Zoltán-író-oldala
Könyvműhely - Sztoritípusok 6: Felemelkedések és bukások
A két pályaív bármennyire is ellentétes, összetartozik. Úgy látszik az emberi sorsnak is megvan a maga gravitációja, és aki feltör, az le is zuhan, előbb-utóbb.
A drámai szerkezet ebből adódik. Egy kissé talán mellőzött, de jó karizmával bíró szereplőt helyez előtérbe, akinek a pályáját megtekinthetjük több szakaszban is. A legjobb művekben megjelenik a morális dilemma, ami előkészíti a végjátékot.
Fontos operációs elem, hogy a felemelkedés és a hanyatlás is a személyiségből vezetődik le. Sosem jószerencse, vagy baleset váltja ki a fordulópontokat. Nem játszhat szerepet az események alakulásában a vakszerencse, lottónyeremények, balesetek. Mindennek a szereplő személyéből kell kiindulnia.
Itt aztán nemcsak módunk, de kötelességünk is az apró jellemfejlődéseli változások bemutatása. A pályaíven felbukkanó történetmorzsák, fejezetek, mindig megvizsgálandók a főhösünk személyiségének szempontjából. Válaszul adott reakciói rajzolják ki a pontos képet az olvasónak.
Jellemzően a felemelkedés íve teszi ki a cselekmény nagyobb hányadát. A zuhanás rendszerint gyors, esetenként végzetes.
A felemelkedés pályája sem töretlen. Sőt. Nagyon is jót tehet az elbeszélésnek, ha nem csupán felültetjük a szereplőnket egy katapultra, és kilőjük. Mindig vannak kisebb nagyobb hullámhegyek, hullámvölgyek. Bekövetkezhetnek kisebb kudarcok, amelynek lebírásával a hősünk még feljebb emelkedhet.
Néhány fejlődés és bukás történet nem személyre korlátozódik, hanem klánokat, csoportokat, családokat mutat be. De még, ha központi alakunk is van megjeleníthetjük más szereplők történeteit, csak éppenséggel úgy kell felfognunk őket, mint a naprendszer égitestjeit. Mindenki a főszereplő vonzásában, taszításában létezik.
Az egyik leghíresebb felemelkedés és bukás történet Mario Puzo Keresztapája, amit Francis Ford Coppola vitt vászonra.
Ebben Michael Corleone történetét követhetjük nyomon, aki a Corleone családban nő fel, de nem ő az első fiú a házban, így nem a hatalom várományosa.
Michael azonban a családja iránti szeretetből, büszkeségből, és talán kötelességtudatból is felvállal olyan dolgokat, amit mások nem. Ezen dolgok következménye, hogy családfő lesz.
A család vezetése azonban nem könnyű dolog, pláne nem úgy, hogy a világ változik Michael körül. Erényes, becsületes életet akar, tisztára mosni a családjának nevét. De minél magasabbra kapaszkodik annál több csalódás éri. Csalódik a családtagjában, a politikusokban, az egyházban.
A befejező jelenet, mikor ott ül, ahonnan apja elindult, és egyedül hal meg, az valódi tragédia. Kudarca tökéletes, nemcsak a ő bukott el, de lányát is elvesztette, nem sikerült egybentartania a családját.
Példa: Tolsztoj: Ivan Iljics halála.
Project Blue Book - Furcsak fények az égen
A Kék könyv. Egy valóban létező tervezet, amibe az amerikai légierő a negyvenes, ötvenes években az UFO jelenségek vizsgálati anyagát rögzítette.
Legyinthetnénk, hogy ezt már láttuk az X-aktákban, és az összevetés valóban jogos lehet, még akkor is, ha a Kék Könyv sosem fogja lemosni a nagy elődöt. Most egyszerűen más a piac. Sorozatdömping van, a Kék Könyv az internet, a Netflix korába született (Na meg a History Channelébe, ami a idegenek egyik zászlósűrhajója lehet), eközben az X-akták egy net előtti éra utolsó akcióhőse, amikor nem volt ekkora a tévédráma felhozatal, és a téma sem volt akkoriban megjelenítve.
Továbbá: Az X-akták két főszereplője és viszonyuk, egy nagyon jó alapkonfliktust határoz meg. Egyikük hívő, a másikuk szkeptikus. Ráadásul férfi és nő, amivel ugye lehet további romantikát szövögetni.
A Kék Könyv két főhőse két férfi, és valahogy ők inkább vívódó személyiségek. Ingadoznak a hitetlenkedés, és a beismerés közt. Ha van köztük feszültség, az is jobbára a parancsteljesítés, és megtagadás frontján mozog. Egyrészről ott van Dr. J. Allen Hynek (Aidan Gillen alakítja, aki a Trónok harcában Kisujj karakterét), ő sokrétű tudós, aki valóban élt személy, és néhány évig ő vezette a Kék Könyv projectet a légierő megbízásából. Mellette a fiktív Michael Quinn kapitány, aki a jóképű, keményöklű katonát hozza.
A sok tesztoszteron mellé szerencsére tisztességes női karaktereket kapunk, legalább olyan jól megírva, mint a fickókat. A hölgyek körmönfontak, rafináltak vannak céljaik.
Amiben a Project Blue Book erősebb, az a korszak, amiben helyet foglal, vagyis annak a megjelenítése. Az ötvenes évek hidegháborúja, az oroszoktól, a kommunizmustól való amerikai félelem, az atomkor hajnala, és mindezek tetejébe különös fények, repülő csészealjak az égen. A paranoiát sikerül jól átadni a sorozatnak.
Az sem elhanyagolandó, hogy olykor sztárparádéval operál a sorozat. Mikor nem is gondolnánk, egyszercsak besétál a képbe Verner von Braun, John F. Kennedy, Harry Truman és mások.
Képileg, hangulatilag korrekt munka, egy roppant érdekes korban. És ha néha csóváltam is a fejem, egy szereplő kissé logikátlan megnyilvánulásán, valamiért mindig akartam még egy részt.
Ha érdekelnek az idegenek, vess rá egy pillantást.